Kiállítás a második világháborús brit pilótanők tiszteletére
2011. július 20. 09:12 BBC News
Hetven éve, 1941. július 19-én szálltak fel Nagy-Britanniában az első, női pilóták által vezetett harci repülőgépek. A második világháborús hősök emléke előtt egy állandó kiállítással is adóznak a szervezők.
Korábban
1941-ben még mindig csak 23 éves volt Joan Hughes, aki nyolc évvel korábban a legfiatalabb egyedül repülő pilóta rekordját állította fel. Összesen 168 női pilótát toboroztak a második világháború során, feladatuk az volt, hogy a gyárakból megtegyék a repülőterekig tartó távot.
A maidenheadi (Berkshire) kiállítás az ő emlékük előtt tiszteleg, ugyanis hetven éve, 1941. július 19-én jegyezték fel az első, női pilóta által megtett repülést. Az augusztus 2-tól látható tárlat keretében egy repülőgépet is kiállítanak.
A Brize Norton (Oxfordshire) mellett élő, 90 éves Molly Rose 1942 és 1945 között emelkedett fel rendszeresen az égbe a hamble-i repülőtérről. Mint elmondta, „kiváltságos” helyzetben volt, hogy részese lehetett a világháborús erőfeszítéseknek. „Az elmúlt 67 évben nem is beszéltünk magunk között erről, aztán egyszerre mindenkit el kezdett érdekelni. Azt hiszem, szeretne mindenki találkozni velünk, mielőtt elpatkolnánk” – nyilatkozta keserűen Rose.
„Akkor csatlakoztam az ATA-hoz (Air Transport Auxiliary), amikor a férjem a Közel-Keletre ment harcolni. Az összes egy-és kétmotoros repülőgépet vezettem, a négymotoros bombázókat azonban már nem” – tette hozzá. Joy Lofthouse élete is rendkívüli fordulatot vett, hiszen ő volt az egyik első, Spitfire-t vezető hölgy pilóta, aki hamarabb ült repülőgépen, mint a volán mögött.
Az ATA főhadiszállásáról, a White Waltham Airportról induló repülőgépek második világháborús pilótanőinek emlékére egy állandó kiállítást is terveznek a Maidenhead Heritage Centre-nél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap