Biszku nem tudja, hogy a Nyugatinál volt-e sortűz
2012. szeptember 12. 10:56 MTI
Biszku Béla azt állítja, hogy 1956-ban semmiféle kapcsolata nem volt a karhatalommal, "se közvetve, se közvetlenül". Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának egykori tagja a HírTV-nek kedden, rózsadombi lakásában adott interjút.
Biszku Bélát hétfőn az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg két, az 1956-os eseményeket követő sortűzzel, a budapesti Nyugati térivel és a salgótarjánival összefüggésben. A bíróság Biszku Béla ügyében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzés nem jogerős, az ellen az ügyészség és Biszku Béla is fellebbezett.
Az ügyészség házi őrizet elrendelését kezdeményezte. Biszku Béla meggyanúsításával kapcsolatban kedden a HírTV-nek nyilatkozva kijelentette: Salgótarjánban nem volt, így nem is adhatott parancsot. Azt pedig nem is tudja, hogy a Nyugatinál volt-e sortűz. Biszku Béla azt mondta: volt egy felvonulás, a baloldali erők visszafoglalták a budapesti utcákat, utána volt egy gyűlés, de nem tud arról, hogy ott lett volna lövöldözés.
A HírTV-ben elhangzott, hogy a Biszku Béla otthonában tartott házkutatás során lőszereket találtak. Azt egyelőre vizsgálják, hogy Biszku Bélának, aki a HírTV szerint "nagy vadász volt egykor", volt-e engedélye ezek tartására.
Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az ügyészség szerint az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága - amelynek Biszku Béla döntési joggal rendelkező tagja volt - közvetlenül irányította a karhatalom operatív vezető testületét, a Katonai Tanácsot, feladatokat határozott meg és célokat tűzött ki neki, amelyeket a karhatalmi erők végrehajtottak. Biszku Béla ezzel a hatóság szerint rábírta a karhatalmi erőket a háborús bűntettek elkövetésére, valamint társaival ezekre a bűncselekményekre szövetkezett. A főügyész azt mondta: ezért a bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
Zámbó Gyula, Biszku Béla ügyvédje elmondta: Biszku Béla a fellebbezés mellett továbbra is kitart amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, álláspontja szerint "a gyanúsítás, bármiféle kényszerintézkedés is felesleges és jogszerűtlen". Zámbó Gyula szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján védencének ebben igaza is van. A jogerős döntést, nagyjából egy héten belül, a Fővárosi Törvényszék mondja ki - tette hozzá az ügyvéd.
Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex-Biszkunak nevezett jogszabály kidolgozója a Duna Közbeszéd című műsorában hétfőn azt mondta: a nemzetközi egyezmények alapján már 1994-ben eljárást indíthattak volna Biszku Béla ellen az 1956-os salgótarjáni sortűz ügyében. Emlékeztetett arra, hogy Biszku Bélát a salgótarjáni sortűzperben már 1994-ben kihallgatták. Véleménye szerint azóta az ügyészségnek hivatalból el kellett volna járnia ezekkel az ügyekkel kapcsolatban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap