Öt mítosz a vikingekről
2012. augusztus 1. 09:10
Korábban
Ruhájukat az egész világon csodálták
A vikingek öltözéke iránti csodálat néhány korabeli ábrázolásra vezethető vissza, a kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy a legtöbb ruha az évszázadok során elenyészett. „Ez a képünk igen csalóka, mivel az a sírokban megmaradt textíliákon és tárgyakon alapul” – fejtette ki Ulla Mannering dán régész. „Néhány esetben pedig nagyon nehéz rekonstruálni, hogy milyen is volt pontosan a vikingek öltözékei. Ráadásul az sem biztos, hogy a sírokba ugyanazokat a ruhákat temették, mint amiket viseltek” – fűzte hozzá.
A kutatók egyelőre abban sem biztosak, hogy volt-e bármilyen különbség a nők és a férfiak öltözködési szokásai között. A nők rendszerint hosszú ruhákat vagy szoknyákat hordtak. A ruhák kétrétegűek voltak: volt egy belső, alsószoknyaszerű vászonréteg, amely finomabb és hűsítő hatású volt, míg a külső réteg gyapjúból készült és sokkal melegebb volt. A férfiak ugyanazt az anyagot viselték, mint a nők, azzal a különbséggel, hogy készítettek nadrágokat is, amelyek lehettek hosszúak vagy térdig érő fazonúak.
A kutatók azt is kiderítették, hogy a vikingek ismerték és szerették a színeket, különösen a kéket és a vöröset. A dánok ősei ráadásul rajongtak a luxuscikkekért (pl. selyem), de az elit tagjai közül ezt csak kevesen engedhették meg maguknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap