Római tavaszünnep és költőverseny Aquincumban
2012. május 11. 09:47 MTI
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a római kor egyik legkedveltebb ünnepét, a tavaszt köszöntő Floraliát május 19-20-án az Aquincumi Múzeumban. Az idén első alkalommal a Floralia programjaként tartják az Aquincumi Költőversenyt, amelyre május 20-án, 15. alkalommal kerül sor - olvasható az Aquincumi Múzeum közleményében.
Korábban
"Fiatal virágkötők az olimpia éve alkalmából sportot idéző kompozícióikkal díszítik fel a múzeumot és a romterületet erre az alkalomra. A program ideje alatt a látogatók az ókort idéző életmóddal és kézműves bemutatókkal ismerkedhetnek, betekintést kaphatnak az antik Róma életébe" - emeli ki a tájékoztató. Az ünnep alkalmával megnyílik Flora istennő szentélye, "akinek" birodalmában lehetőség kínálkozik Pliniusszal való sétára is.
A programban szerepelnek római katonák, gladiátorok, kelta harcosok harci bemutatói. Így lesznek gladiátorjátékok állatviadallal, csaták, gladiátorsimogató, és tartanak rabszolgavásárt is. A programban közreműködnek a Legio Brigetio, Norde Gard, Teut Os - Szarvas törzs, Nova Roma Pannonia, Familia Gladiatoria, Legio Leonum hagyományőrző csoportok.
Az érdeklődők kipróbálhatják a hódító légiók fegyvereit, hétvégi ajánlatban szerepelnek mesterségek bemutatói, ékszereket, érmeket készíthetnek a látogatók, lesz divatbemutató, a legkisebbek pedig megismerkedhetnek a római gyerekek játékaival és ügyességi vetélkedőivel.
Mindkét nap programjában szerepel a Garabonciás Együttes pantomim-előadása, a Szami-Ko Társulat pedig római kori mesékkel szórakoztatja a közönséget. Lesz áldozatbemutatás, működik a kelta jósda, ahogy a gladiátorok kocsmája is. Részletesen a programról az Aquincumi Múzeum honlapján olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap