Hitler már 1919-ben a zsidók "megfellebezhetetlen eltávolítását" hirdette
2011. október 4. 10:36 MTI
Adolf Hitler már egyik korai, 1919-es keltezésű levelében "racionális" és "tudományos" alapokon értekezett a "zsidókérdésről" - írta hétfőn a The Jerusalem Post című napilap internetes hírportálja annak kapcsán, hogy e dokumentumot kedden mutatják be egy Los Angeles-i múzeumban.
Korábban
Hitler a német hadsereg 30 éves veteránjaként az első világháború lezárása után tíz hónappal írta meg kétoldalas levelét, amely a majdani "führer" első politikai nyilatkozataként felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentumnak számít.
Hitler felettese parancsára írt levelet egyik katonatársa, Adolf Gemlich számára, amelyben kifejtette, hogy "Az ésszerűségen alapuló antiszemitizmusnak a zsidók kiváltságainak módszeres leküzdéséhez és megszüntetéséhez kell vezetnie". A német náci párt későbbi vezetője hangsúlyozta, hogy "a végső cél a zsidók megfellebbezhetetlen eltávolítása kell, hogy legyen".
A szóban forgó levélben Hitler határozottan cáfolta, hogy a zsidógyűlölet érzelmi jelenség lenne. "Az antiszemitizmus politikai mozgalomként nem határozható meg érzelmi impulzusok alapján, hanem a tények felismerésén". Utóbbival kapcsolatban leszögezte, hogy "a zsidóság teljes mértékben fajnak, nem pedig vallási szövetségek tekintendő".
Marvin Hier, a Wiesenthal Központ alapítója és dékánja a levéllel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az a Mein Kampf című, később írt könyvénél is világosabban tükrözi Hitler megszállott zsidógyűlöletét.
A Gemlich-levelet - amely Hitler későbbi szónoklataival összehasonlítva csaknem professzionális hangnemben íródott - első ízben október 4-én mutatják be a Simon Wiesenthal Központ Los Angeles-i Tolerancia Múzeumában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap