Panorámaképeken a berlini fal
2011. augusztus 11. 13:25
Panorámaképek és történetek segítségével mutatják be egy a német fővárosban megnyílt kiállításon a kettévágott Európa egykori jelképét, a berlini falat.
Korábban
A berlini fal emelésének ötvenedik évfordulójáról emlékezik meg Anette Gröschner és Arwed Messner kiállítása, a The Other View. Az 1990-es évek elején a nyugatnémet fotós és a keletnémet író kutatás közben talált rá egy dobozra a potsdami Militärisches Zwischenarchiv állományában. Az apró felfedezés kincsesbányának bizonyult, ugyanis tele volt olyan negatívokkal, amelyek a keleti fél oldaláról ábrázolták a berlini falat. A negatívokra a pártállami titoktartás homálya borult, egészen a rendszer bukásáig.
1966-ban az NDK határvédelmi erői lefotózták a teljes berlini falat, Treptowtól egészen Pankowig, 43,7 kilométer hosszan. A sorozattal dokumentálni akarták az igen változatos anyagokból épített határvonal siralmas állapotát, ámde a munka befejezését követően az egész vállalkozás feledésbe merült. A kiállítás és a hozzá kapcsolódó könyv kísérletet tesz arra, hogy bemutassa a látogatóknak a megosztottság légkörének érzését a fal mindkét oldalán. A kiállítás egyedülálló, mivel Kelet-Berlin területéről szigorúan tiltott volt a határsáv fényképezése.
A tárlat anyagául szolgáló 1200 negatívot 324 panorámafotó révén mutatják be. A kiállítás panorámájának hossza 250 méter, az egyes részekhez képszövegek társulnak, melyek a fal egyes részein az 1960-as évek közepén történt eseményeket elevenítik föl, és amelyeket Gröschner gyűjtött és jegyzett le.
A tárlat augusztus 6. és október 30. között tekinthető meg Berlinben, az Unter de Linden 40. szám alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap