Megtalálták az ősi szudáni királyság legrégebbi épületét
2011. augusztus 9. 12:07 Live Science
Egy palota maradványát tárták fel az ősi Meroë-civilizáció területén dolgozó szakemberek, akik most az Ámon tiszteletére emelt templom nyomába erednek.
Korábban
A Nílus partján fekvő Meroë egy több mint kétezer évvel ezelőtt fennállt, hatalmas kiterjedésű birodalom központja volt, amely Egyiptom déli részétől Szudán fővárosáig, Kartúmig, 1500 kilométer hosszan terült el. Meroë lakói palotákat és kis piramisokat építettek, s egy olyan írást fejlesztettek ki, amelynek titkát a tudósok mind a mai napig nem tudták teljesen megfejteni. A város – amely szinte a semmiből bukkant elő – területén immáron egy évszázada folytatnak ásatásokat.
„Közép-Szudánban érdekes kutatási problémával nézünk farkasszemet” – nyilatkozta Krzysztof Grzymski, a torontói Royal Ontario Museum kurátora. „Ismerjük a prehisztorikus kultúrákat a kőkorszaktól a neolitikumig át, mondjuk i.e.3000-ig, vagy 2500-ig. Majd semmi, s i.e. 800-ban felbukkan a Meroë-kultúra” – tette hozzá. Az egyiptomi Ámon előtt tisztelgő templom létezéséről a régészeknek eleddig csak sejtéseik voltak, maradványait pedig még mindig nem sikerült megtalálniuk.
A királyság legrégebbi épületének tartott palota azonosításával ezt az időbeli hiátust lehet betömni – adott reményének hangot Grzymski. „A kushita és a núbiai civilizáció eredetét keressük” – fogalmazott a szakember. A kutatócsapatnak eddig csak az épület egy kisebb részét sikerült feltárnia, amely a radiokarbonos vizsgálat szerint i.e. 900-ra keltezhető; sártéglafalak, agyagedények, s számtalan állatcsont került elő a helyszínen: mindez azt jelenti, hogy a hagyományos mezőgazdasági tevékenységek mellett állattartással is foglakoztak a helyiek. Nehéz pontosan körülhatárolni, mire használhatták az épületet, Grzymski szerint valószínűleg palota, vagy adminisztratív központ lehetett.
John Garstang brit régész az első világháború előtt fedezte fel a palotákkal és templomokkal ékesített várost, Meroë-t, amelyet ő „királyi városnak” nevezett. A brit felfedezései közül sokat egyáltalán nem publikáltak, de a régió későbbi kutatói Garstang jegyzetei nyomán indultak útnak és adtak hírt az ősi királyságról. Az Ámon-szentélyről szólva Grzymski elmondta: ha valóban létezik, akkor az lenne a város legidősebb temploma. A kutatócsapat korábban magnetométerrel próbálkozott, de a kísérlet kudarccal zárult, ezért várhatóan 2012-ben egy nagyobb ásatást végeznek a helyszínen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap