100 éve született Bibó István
2011. augusztus 5. 10:24
Korábban
Bibó - az ellenzék példaképe
Legfontosabb munkáit 1945-1948 között írta. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című tanulmányában (1946) a térség hasonló sorsú államai, Lengyelország és Csehszlovákia történelmi katasztrófáit elemezte, velük összehasonlítva vizsgálta a magyar fejlődés ellentmondásait, a nyelvi nacionalizmust, a megkésettségből eredő torzulásokat, a hisztéria és hamis realizmus végleteit és a mindezt felfokozó nagyhatalmi döntéseket.
További jelentős írásai: A magyar demokrácia válsága (1945), A békeszerződés és magyar demokrácia és a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után (1948). A jogelméletben a jogi kényszerrel, a legitimitással, a nemzetközi jog kérdéseivel, alkotmánytannal és az államhatalmi ágak elválasztásával, a társadalomelméletben az értékrendszerek, ideológiák, forradalmak, szabadság és erőszak problémakörével foglalkozott.
Az 1963. évi amnesztiával szabadult. Nyugdíjazásáig a KSH könyvtárában dolgozott. Nyugdíjas évei alatt munkáit rendezte, fordításokat vállalt, kisebb műveket publikált. 1976-ban Londonban jelentette meg a magyar hatóságok megkerülésével A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai című művét angol nyelven. 1979. május 10-én halt meg Budapesten. Az Óbudai temetőben rendezett temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mondott gyászbeszédet; ez volt az ellenzék első nyílt fellépése.
A tisztelői által 1980-ban kezdeményezett Bibó-emlékkönyv először csak szamizdatban jelenhetett meg itthon 1984-ben, és az ellenzéki csoportok közös megmozdulásának jelképe lett. Összegyűjtött munkáit négy kötetben, Svájcban adták ki, míg Magyarországon válogatott tanulmányai jelentek meg. Az Bibó-emlékkönyv magyarországi kiadására a kelet-európai kommunista rendszerek 1989-ben bekövetkezett összeomlása után, 1991-ben került sor. Életműve, szellemisége azóta bekerült a köztudatba, elemzések, hivatkozások tárgya lett, és a 20. század egyik legnagyobb magyar demokratikus gondolkodójaként, politikai klasszikusként tartják számon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap