Bemutatják a római gladiátorok csontvázait Yorkban
2011. augusztus 1. 11:54 MTI, BBC News
Ókori római gladiátoroknak tulajdonított csontvázakat és a mellettük talált egyéb leleteket mutatnak be szombattól az észak-angliai York városában.
Korábban
Az 1800 éves emberi maradványokat az elmúlt egy évtized során tárták fel a városban. A különleges csontok egy üresen álló üzletben lesznek kiállítva a nyár végéig. A régészek szerint a leletek arról árulkodnak, hogy a világon eddig egyedülálló, jó állapotban fennmaradt római gladiátortemetőt sikerült feltárni.
Kurt Hunter-Mann a yorki régészeti hatóság illetékese szerint a városban talált 80 csontváz közül hatot mutatnak be a kiállításon. "Az emberek betekinthetnek az ásatások háttérmunkálataiba és maguk is láthatják, hogy azok miket árulnak el a mai York területén élt rómaiak életről és halálról" - mondta a szakember.
Hatalmas népszerűsége ellenére a "gladiátor elmélet" még mindig nem áll biztos alapokon. "Továbbra is messze vagyunk attól, hogy biztosra mondhassuk a dolgot. Az elmélet mellett érvelők szerint ezek az emberek azért voltak biztosan gladiátorok, mert a sírhelyekben döntően felnőtt férfiak maradványai voltak, ami kétségtelenül szokatlan jelenség".
A legmeggyőzőbb érv az egyik csontvázon talált hatalmas húsevő - oroszlán, tigris, vagy medve által - által hagyott harapásnyom, amely valóban rendkívül "egyedinek" számít. A csontvázak maguk arról árulkodnak, hogy gazdáik sok és fájdalmas sérülést szenvedtek el az életük során. A szakemberek által vizsgált elméletek közé tartozik még, hogy a terület speciális katonák temetkezési-, vagy korabeli kivégzőhely volt.
"Őszintén remélem, hogy gladiátorok voltak, mert ez egy fantasztikus történet, amely további kérdéseket vet fel, például, hogy hol van az aréna, ahol ezek az emberek egykor harcoltak" - mondta Sarah Maltby, a yorki régészeti hatóság által szervezett kiállítások igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap