Átadták Gödöllőn a vasúti királyi váró épületét
2011. június 19. 17:36 MTI
Átadták Gödöllőn a vasúti királyi váró felújított épületét. A műemlék épület rehabilitálásának összköltsége 1,34 millió eurót tett ki, amelyhez a Norvég Alap 1,14 millió euró támogatást nyújtott.
Korábban
Az átadási ünnepségen Gémesi György polgármester megköszönte a Norvég Alap támogatását, és emlékeztetett arra, hogy a város az alap segítségével öt felújítást tudott elvégezni. Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövete kiemelte: fontosnak tartják a kulturális örökség megújítását. Kitért arra, hogy Norvégia aktív résztvevője az európai együttműködésnek, a pénzügyi alappal a közös jövőért vállalt felelősséget is kifejezik.
Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta, hogy a vasúttársaság pénzügyi problémák miatt az épített örökséggel szemben jelentős adóssággal bír. Emlékeztetett arra, hogy a helyzet javításáért a MÁV nemrégiben együttműködési megállapodást kötött a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal, hiszen 65 épületük a nemzeti örökség részét képezi. Az ünnepségen elhangzott, a felújított gödöllői királyi váró múzeumi és idegenforgalmi feladatokat is ellát majd.
Gémesi György polgármester az avatón átadta a város kitüntetéseit a királyi váró felújításában kiemelkedő munkát végzőknek. Gödöllőért ezüstérem elismerésben részesült Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövete.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.