Az angolok szerint király akart lenni a Rettenthetetlen
2011. május 18. 08:25 BBC News
Az angolok úgy gondolták, hogy William Wallace a skótok királya akart lenni – derült ki egy történész kutatásából.
Korábban
I. Edward 1304-1305-ös pénzügyi évének beszámolója a skót lázadót úgy definiálja, mint aki „tévesen Skócia királyának nevezi magát”. A kutatók „megdöbbentőnek” nevezik a felfedezést, de ugyanakkor nyugalomra intenek, mondván, az angolok félreértették Wallace szerepét. (Skócia Védője)
Wallace 1297-ben győzelemre vezette a skótokat Stirling Bridge-nél az angolok ellen, ami a függetlenségi küzdelmük egyik fontos lépése volt. A skót lovagot azonban 1305-ben felségárulás vádjával bíróság elé állították, kivégezték, megnyúzták, majd felnégyelték.
A kutatást Reuben Davies, a Glasgow Egyetem professzora végezte az Arts and Humanities Research Council által biztosított keretből, de a résztvevők között megtaláljuk az Edinburgh Egyetem és a King's College London kutatóit is.
A „Pipe Roll” szerint Wallace „rabló, áruló, törvényen kívüli, ellenség volt, a király ellen lázadt, s lenézi őt, ráadásul tévesen Skócia királyának nevezi magát”. Az 1304-1305-ös pénzügyi év feljegyzéseiben van egy rész, amelyet eddig még nem vettek észre. Ez elszámol azokkal a költségekkel, amelyek Wallace kivégzésekor felmerültek, de bűnei, halának körülményei és a testrészeinek további sorsa is kiderül belőle – mondta el Davies.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Davies szerint ez egy teljesen új forrás Wallace perére és halálára vonatkozóan, ráadásul olyan vádiratot tartalmaz, amelyet eddig még nem tárgyaltak, nevezetesen, hogy Wallace Skócia királyának nevezte magát. A kutató elmondta: a skót történelemben az a kép él, hogy a lázadó soha nem akarta magát megkoronáztatni, s nem nevezte magát a skótok királyának – ezt a nézetet cáfolja meg az angol forrás, igaz, ezt a kutató szerint fenntartásokkal kell kezelni.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Kádár](/iI3Es/label/.cut-640x400/211.jpg)
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap