"William Wallace egy szörny volt"
2009. október 28. 10:21 Times Online
William Wallace a valóságban egy szörny volt, és a mozifilmben a hollywoodi ízlésnek megfelelően formálták át a karaktert - nyilatkozta pár nappal ezelőtt a film főszereplője, és egyben rendezője, Mel Gibson, aki ezzel azt is bizonyította, hogy filmje egyáltalán nem olyan hiteles, mint azt sokan hinni szeretnék.
Korábban
A történészek a film bemutatása óta többször tiltakoztak a látottak ellen, hiszen Wallace nem egy kisemmizett lázadó, hanem egy tehetős földtulajdonos volt, lovagi címmel. Mindezt most, a bemutató után 15 évvel maga Mel Gibson is elismerte: szerinte a filmben a történelmi tényekkel nagyon szabadon bántak, és Wallace igazából egy „szörny” volt, akinek folyton füstszaga volt a felgyújtott falvak miatt. A színész-rendező szerint a Rettenthetetlenből csak a hollywoodi hagyományok miatt kellett jófiút varázsolni.
A történészek persze ettől sem hatódnak meg: szerintük ugyanis Gibson legújabb kijelentése is túlzás, és a valóság valahol a két elképzelés között húzódhat. Ezt állítja Dr. Fiona Watson, Wallace egyik életrajzírója is, aki szerint meglepő, hogy a rendező a saját maga által kreált mítoszt próbálja ledönteni, egy hasonlóan hazug narratíva megteremtésével. Szerinte Wallace nem volt rosszabb a kor többi hasonló vezetőjénél, és I. Edvárd talán még nála is kegyetlenebbül viselkedett.
Bár az 5 Oscar-díjas film igazi siker volt, sokak szerint egy hazug, és soha nem létezett, mesebeli Skóciát varázsolt a nagyvászonra, hiszen Wallace jósága mellett az Izabellával folytatott viszony is csupán a fantázia szüleménye: a nő ugyanis akkor még csupán 2 éves volt. Emellett az alkotásban több más hibát is találhatunk, ám a film élvezetét ezek semmiben sem csorbítják. Ezt igazolja Randall Wallace forgatókönyvíró is, aki szerint nem a hitelesség volt a lényeg, hanem hogy a film szívhez szóló legyen.
Ez az érvelés azonban sokszor nem állja meg a helyét, hiszen a Rettenthetetlen a bemutató óta a skót nacionalisták egyik legkedveltebb hivatkozási alapja lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap