Folytatódik Bély kastélyának felújítása
2011. április 6. 17:10 MTI
Június végére elkészülhet a dél-szlovákiai Bély (Biel) kastélyának európai uniós támogatással elkezdett felújítása - írja az Új Szó című pozsonyi napilap.
Korábban
Néhány napja fejeződött be a Sennyey-kastély felújításának első szakasza, amelynek során az épület falait megerősítették, új tetőszerkezet készült, és az ingatlan központi bejárata fölé is új kupola került. Mihók Gábor, a nagykaposi (Vel'ké Kapusany) székhelyű Prosperitas Alapítvány igazgatótanácsának elnöke az Új Szónak elmondta, hogy egyesületük a Magyar-Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 címmel meghirdetett projektből a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósággal közösen kapott 1,57 millió eurót (416 millió forintot) a bodrogközi községben található épület rekonstrukciójára.
Mivel az európai uniós támogatást utófinanszírozás formájában, részletekben folyósítják, az egyesületnek komoly nehézséget okozott a munkálatok költségeinek fedezéséhez szükséges pénz előteremtése. A munkálatoknak a tervek szerint 2011. június 30-ra kell teljes egészében befejeződniük.
A bélyi kastélyban könyvtár, kiállítótermek, szálláshelyek, tárgyaló és étkező kap helyet, valamint egy, a Sennyey családnak emléket állító helyiséget is berendeznek itt.
A Prosperitas Alapítvány az 1781-ben épült bélyi műemléket és a körülötte elterülő park másfél hektáros részét 2008-ban vásárolta meg a helyi önkormányzattól. Az ingatlant a 20. században a korábbi tulajdonosai többször átalakították, az elmúlt évtizedekben általános iskolaként, raktárként és szükséglakásként is szolgált, ám a nem megfelelő használat, illetve a karbantartás elmulasztása miatt az építmény állaga egyre romlott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap