Füleken tervezik a végvárak útját
2010. április 13. 14:58 MTI
A várak régészeti feltárása és műemléki felújítása Honttól Zemplénig a határ két oldalán címmel rendeznek nemzetközi konferenciát a szlovákiai Füleken csütörtökön és pénteken.
Korábban
A rendezvényen szó lesz a dél-szlovákiai végvárklaszterről is, amelynek útvonalát az Európa Tanácsnál szeretnék bejegyeztetni a szlovák és magyar felek - tájékoztatott Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója. Közlése szerint a Füleki Vármúzeum és a Felső-magyarországi Várak Egyesülete által szervezett esemény előadói a Tőketerebestől Csábrágig húzódó végvárvonallal, illetve Magyarországon a Füzértől Nógrádig található várakkal foglalkoznak majd, beszámolnak a várkutatások eredményeiről és az állagvédelmi munkákról.
A sajógömöri, kassai, drégelypalánki, füleki, diósgyőri, salgói, csábrági, füzéri, komlóskai, divényi, nógrádi, ónodi, szendrői és rimaszombati várak mellett szó lesz a Bebekek rozsnyói járásban épített erődítményeiről, Pelsőc, Csetnek és Gombaszög várairól. A konferencián tartják meg a dél-szlovákiai végvárklaszter alapító tagjainak első találkozóját: itt jöhet létre az a szervezet, amely jogi személyként felvállalná a szakmai tevékenységek koordinálását, a közös idegenforgalmi programok megalkotását Nagymihálytól Nyitráig.
A szlovákiai és magyarországi partnerek európai kulturális út bejegyeztetését tervezik az Európa Tanácsnál, a "végvárak útja" párhuzamosan futna Magyarország északi és Szlovákia déli részén - mondta Agócs Attila.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap