2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem kelt el a Gauguin-csendélet

2011. február 10. 14:17 MTI

Nem kelt el Paul Gauguin Nature morte a l'Esperance (Csendélet a reménységhez) című képe a Christie's szerdai londoni árverésén, pedig az aukció legjelentősebb bevételét várták eladásától.

Gauguin barátja, Vincent van Gogh előtti tisztelgésnek szánta a napraforgós képet, amelyet 1901-ben festett Tahitin. A szakértők előzetes becslése alapján legalább 10 millió fontos (3,2 milliárd forintos) leütési árat várt tőle a Christie's.

Az aukciósház egyébként összesen 61,9 millió fontos (20 milliárd forintos) kasszával zárta az impresszionista festők szerdai árverését, ez az összeg a remélt bevételi határ alsó sávját súrolta. A legnagyobb árat, 7,2 millió fontot (2,3 milliárd forintot) Pierre Bonnard Terrasse a Vernon című festményéért fizette ki egy vásárló.

A Christie's szürrealista mesterek műveiből rendezett másik szerdai londoni árverésén az előzetes becslésekkel összhangban 23,4 millió font (7,5 milliárd forint) bevétel gyűlt össze az eladásokból. Az árverési ház honlapja szerint René Magritte L'aimant (Delej) című festménye 4,7 millió fontos (1,5 milliárd forintos), Salvador Dalí Etude pour 'Le miel est plus doux que la sang' (A vér édesebb, mint a méz című kép vázlata) pedig 4 millió fontos (1,3 milliárd forintos) leütéssel cserélt gazdát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár