Megtalálhatták Caligula császár sírját?
2011. január 18. 18:12 The Guardian, Times Online
Az olasz rendőrség szerint megtalálták Caligula császár végső nyughelyét, miután letartóztattak egy férfit, aki egy ókori szobor töredékét próbálta kicsempészni az országból.
Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus (i.sz 12.-41.), akit leginkább Caligulaként (Csizmácska) ismernek, a Római Birodalom harmadik császára Augustus és Tiberius után. Gyermekkorában rengeteg időt töltött apja mellett a Rajna-vidéki római katonai táborban, ahol a katonák egy teljes legionárius- felszereléssel ajándékozták meg, amelyhez katonai csizma, caliga is tartozott, ekkor kapta a Csizmácska ragadványnevét.
Kezdetben népszerű intézkedéseket hozott, ám uralkodásának hetedik hónapjában súlyos, feltehetően epileptikus betegség támadta meg, Felépülését követően a despotikus önkény és a nyílt erőszak vezérelte minden cselekedetét. Közpénzekből fedezett túlzó költekezései rövid időn belül leapasztották a római kincstár tartalékait, így szeszélyes tervei megvalósításához szükséges pénzösszegeket zsarolással, illetve koholt felségsértési pereinek áldozatait sújtó vagyonelkobzásokkal, valamint adóemelésekkel teremtette elő. Több sikertelen összeesküvés után Caligulát a pretoriánusok gyilkolták meg 41. január 24-én.
Az olasz adórendőrség régészeti osztaga múlt héten vett őrizetbe a Rómától délre lévő Nemi-tónál egy férfit, aki épp teherautóra rakta fel egy 2,5 méteres márványszobor töredékét. A Nemi-tónál volt a császár villája, ahogy itt volt az úszó temploma és úszó palotája is. A rendőrségi közlemény szerint a ritka görög márványból faragott szobor katonai csizmát, azaz caligát "visel", a trón, valamint az "isteni" öltözéke is arra utal, hogy az ókori műalkotás császári sírból származhat.
A férfi elvezette a rendőrséget a szobor felfedezésének helyszínére, ahol régészeti feltárások kezdődnek.
A Times tudósítója azonban kételkedik a felvetés jogosságában: szerinte semmilyen bizonyíték nem támasztja alá az elképzelést, hogy Caligula sírjáról beszélhetnénk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.