Bizonyíték Caligula örültségére
2003. augusztus 12. 15:45
A római Forum Romanumon folyó ásatások egyértelműen alátámasztják, Róma 3. császára nem volt teljesen normális
Caligula |
A Darius Arya vezette ásatás eredményei ugyanis arra engednek következtetni, hogy Caligula valóban nem volt teljesen normális. "Azt már eddig is sejtettük, hogy ez az ember kissé őrült volt, de konkrét bizonyíték nem állt rendelkezésünkre" - mondta az ásatás vezetője a Reutersnak. "Most azonban, amikor palotája teljes feltárása folyik, világossá vált számunkra, hogy milyen elme alkothatott ilyen épületegyüttest."
Darius Arya régész a terepen |
Majd száz évvel ezelőtt már folytak a helyszínen ásatások, de akkor nem jutottak el olyan mélyre, hogy ilyen meglepő építészeti eredményeket tudjanak felmutatni. A stanfordi és oxfordi egyetem régészei azonban ezúttal teljes mértékben feltárták az egykori palota alapjait egészen a csatornarendszerig.
Ókori források - a többi mellett Suetonius - már utaltak a rövid életű császár kissé hóbortokkal teli uralkodására. Lovát konzullá nevezte ki, és hataloméhségében odáig merészkedett, hogy Róma templomaiban szobrokat állíttatott - saját magáról. Ennek ellenére sokáig úgy vélték a historikusok, hogy a rengeteg negatív tulajdonság inkább politikai indíttatásból született, vagyis egytől-egyig az ellenfelek kitalációi, rágalmai. A most feltárt palota alaprajza azonban egyértelművé teszi, hogy csak olyan ember építheti fel székhelyét egy templomra, aki nem teljesen normális - vagy isteni elhivatottság-tudata van. Márpedig Caligulának az utóbbiból bőven kijutott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap