Kiállították a "a gonosz birodalmáról" szóló beszédet
2011. január 7. 13:22 MTI
A washingtoni Nemzeti Levéltár Ronald Reagan születésének századik évfordulóján először állította ki a néhai elnök azon beszédének kézzel korrigált vázlatát, amelyben a Szovjetuniót "a gonosz birodalmának" minősítette - közölték az amerikai lapok.
Korábban
Ronald Reagan, az Egyesült Államok 40. elnöke, volt filmszínész, akit két ízben is Kalifornia állam kormányzójává választottak, 1911. január 6-án született az illinois-beli Tampicóban.
A levéltárban közszemlére tették Reagannek a Mihail Gorbacsov szovjet elnökhöz és az azóta széthullott kommunista nagyhatalom többi vezetőjéhez írt leveleit is. A kiállításon megtekinthető a moszkvai Kreml bronz makettje, amelyet a néhai elnök a peresztrojka (az elbukott szovjet politikai-gazdasági reformkísérlet) atyjától kapott.
A republikánus párti Reagan 1983-ban minősítette a Szovjetuniót a "gonosz birodalmának" az Evangélikusok Nemzeti Szövetsége előtt elmondott floridai beszédében. Ő volt az, aki 1984-ben beindította az Egyesült Államok úgynevezett "csillagháborús" rakétavédelmi védelmi programját, amellyel az erejét meghaladó fegyverkezési versenyre kényszerítette a Szovjetuniót.
Washingtonnak ugyan azóta sem sikerült hatékony, az űrbe telepített komponensekkel is rendelkező rakétapajzsot kiépítenie, de a kommunista szuperhatalom beleroppant a gazdasági erőpróbába. A gazdaságpolitikában és a társadalmi morál tekintetében is mélyen konzervatív nézeteket valló Reagant ezért számos történész a hidegháborút megnyerő elnöknek tekinti.
Ronald Reagan 2004-ben, 93 évesen hunyt el. Utolsó éveire rávetette árnyékát az Alzheimer-kór.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.