Tito módszeresen gyilkoltatta le a horvát emigráció tagjait
2010. december 7. 10:01 Spiegel Online, MTI
Jugoszlávia elnökének és kommunista pártjának megbízásából 22 horvát emigránst tettek el láb alól a 70-es és 80-as években az NSZK területén.
Korábban
A Der Spiegel értesülései szerint a gyilkosságok közül szinte egyet sem sikerült felderíteni. Még ha a német nyomozó szervek azonosítani tudták is az elkövetőt, a merénylet értelmi szerzői homályban maradtak. Német illetékesek számára azonban ma már világos: Josip Broz Tito személyesen adott utasítást a gyilkos kommandóknak a "nemszeretem" emigránsok likvidálására. Az államfő 1980-ban bekövetkezett halála után pedig a horvát kommunista párt megbízásából folytatódtak tovább a gyilkosságok.
A német szövetségi ügyészség hat gyilkossági ügyben 14 gyanúsított ellen folytat ma is vizsgálatot, közülük hat egyént nemzetközi szinten is keresnek a nyomozók. Utóbbiak között van a horvát titkosszolgálat két egykori magas rangú tisztje. Egyikük, Josip Perkovic 1979-86 között állt a titkosszolgálat (SDS) II. osztályának az élén (ez "foglalkozott" a titói rendszerrel szemben ellenséges emigránsokkal). Bizonyítottan Perkovic adott utasítást az 1982-ben az NSZK-ba disszidált Stjepan Durekovic olajipari menedzser meggyilkolására.
Németországban élő horvát emigránsok - élükön Gojko Bosnjakkal, akit 1973-ban próbált meg eltenni láb alól az SDS - nemrég akcióba kezdtek a gyilkosságok ma is élő felelőseinek megnevezése és Tito deheroizálása érdekében. Utóbbi célból levelet írtak Thomas de Maiziere német belügyminiszternek, azt kérve tőle, hogy a gyilkosságokra való tekintettel posztum fossza meg Titót a legmagasabb német állami kitüntetéstől, amelyet 1974-ben kapott az akkori szövetségi elnöktől, Gustav Heinemanntól.
A Der Spiegel információi szerint Perkovic ma nyugdíjasként háborítatlanul él Zágrábban. Lakcíme szerepel a bajor bűnügyi hivatal internetes oldalán található körözési jegyzéken - a kétszeres gyilkosság elrendelője azonban elérhetetlen a német nyomozók számára. Az elfogatóparancsnak Horvátország - amely az EU-ba igyekszik - nem tesz eleget. Ezzel pedig "lábbal tiporja az Európai Unió értékrendjét és a jogállamiságról vallott felfogását" - mondta a hírmagazinnak Davor Prtenjaca, Bosnjak ügyvédje. Ő és a horvát emigránsok abban bíznak, hogy ha de Maiziere visszavonja a Titónak adományozott kitüntetést, azzal növekedni fog a nyomás Zágrábra, s a horvát hatóságok végre felelősségre vonják a gyilkosságok megrendelőit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.