Dekódolták a Neander-völgyiek érzelmeit
2010. október 11. 10:49 The Daily Telegraph, MTI
Meglehetősen igazságtalan a szívtelen és brutális Neander-völgyiemberről kialakult kép, egy brit tanulmány szerint ugyanis a Homo neanderthalensis képviselői mélységes együttérzéssel viseltettek egymás iránt.
Korábban
A régészek megtalálták olyan agyi fejlődési rendellenességgel született gyermek földi maradványait, akit nem hagytak sorsára, s a gondoskodásnak köszönhetően 5-6 éves koráig élt. Előkerült egy olyan Neander-völgyiférfi csontváza is, aki sorvadt felső végtaggal, deformált lábbal, egyik szemére vakon élt, társai mintegy húsz évig gondoskodtak róla.
A Yorki Egyetem kutatói, akik vizsgálataikról a Time and Mind című folyóiratban számoltak be, és arról könyvet is írtak, régészeti leleteket vizsgáltak, hogy kiderítsék, mikor is alakultak ki az érzelmek távoli őseinkben. Az általuk kidolgozott négylépcsős modell szerint a humán empátia első megnyilvánulásai körülbelül hatmillió évvel ezelőttre tehetők, amikor az ember és a csimpánzok közös őse időnként "megsegítette" társait.
A második szakasz 1,8 millió évvel ezelőtt indult, amikor a Homo erectus (felegyenesedett ember) cselekedeteit az érzelmek és a racionális gondolatok ötvözete kezdte irányítani. Gondozták beteg társaikat, s az, ahogy bántak az elhunytak földi maradványaival, arra utal, hogy gyászolták eltávozott szeretteiket.
A harmadik fázis Európában ötszázezer és negyvenezer évvel ezelőtti periódusra tehető, amikor az olyan korai emberfélék, mint a Homo heidelbergensis (heidelbergi ember) és a Homo neanderthalensis képviselőiben mélyen meggyökereződött a társaik iránti elkötelezettség. A közösen vadászó és javaikat egymással megosztó korai közösségek magukra utaltsága az egymás iránti elkötelezettséghez vezetett.
A yorki kutatók szerint a negyedik szakasz kezdete 120 ezer évvel ezelőttre tehető, amikor a modern ember kiterjesztette az együttérzést az idegenekre, az állatokra, de érzelmeket táplált tárgyak vagy elvont eszmék iránt is. "Az együttérzés a legalapvetőbb emberi érzelem: a közöttünk lévő kapocs, cselekedeteink mozgatórúgója, de egyben törékeny, megfoghatatlan" - fogalmazott a kutatásokat irányító Penny Spikins.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.