Új Baloldalért küzdött az angol munkásosztály monográfusa
2010. május 7. 09:05 Fekete István
A brit kommunisták farvizén megerősödő marxista történészek (CPHG) kutatógárdájának alkotói lendületét csak a sztálini bűnökről tartott Hruscsov-beszéd, illetve az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcról kialakult vita törte meg, amelynek romjain később a "humanista szocializmust" képviselő Új Baloldal épült fel.
Korábban
A centrumot jórészt olyan fiatal, az Oxfordon és Cambridge-ben végzett kutatók – Rodney Hilton, Christopher Hill, Eric Hobsbawm, Edward Thompson, Dorothy Thompson, George Rudé, John Saville és Victor Kiernan – alkották, akik elégtelennek tartották a Munkáspártnak a globális pénzügyi válságra adott válaszait, ezért a progresszívebbnek tartott Kommunista Pártba (CP) léptek be.
Számos olyan kezdeményezés is fűződik a szervezet nevéhez, amelyet nem a marxista történelem-interpretáció kizárólagos szándékával indítottak. Ilyen volt például a Múlt és Jelen című, Hilton, Hill, Hobsbawm, Maurice Dobb és John Morris által 1952-ben alapított folyóirat, amely a társadalomtudományok egyik vezető orgánumává vált.
A kutatók négy általános hitvallás köré csoportosították gondolataikat. Az első – és talán legfontosabb – tézisük a történelem osztályharcként való felfogása volt: a középkorban a földesurak és jobbágyok, a 18. században a patríciusok és plebejusok („osztályok nélküli osztályharc”), az ipari forradalom korszakában pedig a Tőke és a Munkás között. A marxista kutatók második alaptétele a „történelem alulról” szemlélete volt, amelynek célja a parasztok, kézművesek és munkásoknak a történelmi folyamatokban a nekik kijáró hely el- és felismerése volt.
A harmadik kiindulópontot a radikális demokratikus tradíció felélesztése jelentette, amely megmutatta, hogy a politika- és szellemtörténet mellett dialektikus viszonyban milyen népszerű ideológiák álltak. A negyedik elv a bal- és jobboldal „nagy történelmi narratíváinak” megkérdőjelezése, egyszersmind a saját diskurzusuk legitimációjának megerősítése volt.
Az egyesület aranykora 1946-tól 1956-ig tartott: a kutatók egyénileg, a közös kutatások révén pedig kollektíven is rendkívül termékenynek és kooperatívnak bizonyultak, de egymásután három olyan esemény is bekövetkezett, amely a történészgárda széthullásához vezetett. Amikor Hruscsov 1956. februárban a szovjet kommunista párt XX. kongresszusán leszedte a keresztvizet a sztálini terrormódszerekről, a történészek nyíltan a CP mellének szegezték a kérdést: miért csak négy hónappal később, az Observer egyik júniusi számában értesülhettek a földcsuszamlást előidéző beszédről.
A kutatók helyzetét ráadásul tovább nehezítette a brit anyapárt szervezeti válsága, de a kegyelemdöfést a magyar forradalom brutális leverése adta: azon túl, hogy mintegy tízezer párttag fordított hátat a CP-nek, a történészek is sorra hagyták ott a pártot – noha Hobsbawm például továbbra is kitartott a kommunisták mellett.
Hajszálrepedések azonban már korábban is megmutatkoztak a kommunista épület falán, a csoport legbefolyásosabb kutatói ugyanis már korábban bírálták a pártot túlzottan doktriner jellege miatt. A Hruscsov beszéd után Edward Palmer Thompson The Reasoner címmel folyóiratot is indított, amely a párton belüli demokratizálódást, a demokratikus szocialista alternatívát hirdette – ez az orgánum később az Új Baloldal szócsöveként funkcionált.
A gyermekkorában vallásos nevelést kapó, eredetileg újságíró Dana Torr annak ellenére, hogy számos Marx és Engels könyvet fordított és adott ki (Marx leveleinek angol fordítása neki köszönhető), illetve a párt legszűkebb vezetésében is helyet foglalt, amolyan csendes társtettesként folyamatosan a Thompson-féle irányvonal törekvéseihez asszisztált.
Thompson még tanulóként csatlakozott a kommunista párthoz, de mindvégig a párt „ördögi és hisztérikus materializmusa” ellen ágállt, s Torr-ral ellentétben nyíltan a sztálini rémtettektől és a gazdasági determinizmustól megtisztított kommunizmus, a humánus marxizmus ügye mellett szállt síkre. 1956-57 telén Thompsont tartották a legfeltűnőbb kommunista számkivetettnek, harciassága pedig folyamatosan erősödött.
Leghíresebb munkája magyarul Az angol munkásosztály születése címmel 1963-ban látott napvilágot, amelynek központi eleme az „élmény”: Thompson szerint minden olyan ember élete értékes, aki valaha élt és hagyott maga mögött valamilyen élményt. Értelmetlen olyan, a társadalmi változásról szóló munkát írni – írja a párt hivatalos állásfoglalásával nyíltan szembehelyezkedve a történész –, amelyben a különböző történelmi jelenségekért nem az emberek, hanem a személytelen erők, például a termelés vagy az osztályok harca a felelős.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.