Tető alatt mentik az ágyúgyár köveit
2010. május 6. 11:52
Megkezdődött Sárospatakon a még feltárás alatt lévő páratlan ágyúöntő műhely falainak konzerválása. A romterület fölé nemrég ideiglenes védőtetőt építettek.
Korábban
Utolsó évadjához érkezett Sárospatakon a 17. század első feléből származó ágyúöntő műhely feltárása. „Ebben az idényben már nem tervezzük a feltárt terület alaprajzi növelését, hiszen teljes terjedelmében sikerült lehatárolnunk I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyét” - mondta el a műemlékem.hu-nak Ringer István, ásatásvezető régész.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a múzeum szakembere 2006-ban fogott a műhely feltárásába. Tudták, hogy ezen a helyen kell keresniük a falakat, hiszen a gyárról fennmaradtak leírások. Arra azonban nem számítottak, hogy mintegy 500 négyzetméternyi területen 3-5 méter magas felmenő falakat és csaknem ép olvasztókemencét találnak a várkastély parkjának pázsitja alatt. A páratlan leletegyüttes már mostanra, a teljes feltárás előtt európai hírnévre tett szert, hiszen a 17. század első feléből rendkívül ritka az ilyen ipari műemlék.
„Tudjuk, hogy I. Rákóczi György 1631-ben építtette ki az üzemet és arról is vannak adataink, hogy egészen a haláláig, 1648-ig folyt itt a munka. A fennmaradt dokumentumok alapján több tucat ágyút és tíz harangot öntöttek az üzemben, a valós szám azonban ennek többszöröse lehetett” - mondta Ringer István.
Miután a fejedelem meghalt, az üzem elsorvadt, majd 1672-ben leégett, amikor egy tűzvész söpört végig Sárospatakon. A katasztrófának köszönhetjük a megtalált maradványokat, ugyanis a falait visszabontották, majd a földdel borították be. Így nem használták kőbányaként a helybéliek az azóta eltelt időben. Jelenleg a feltárt falak konzerválása folyik, a restaurátorok helyenként ki is egészítik a maradványokat. Szintén a maradványok épsége miatt épült új védőtető a terület fölé. Így a már napvilágra került részletek épsége miatt nem kell aggódniuk a múzeum szakembereinek.
Az ágyúöntő műhely feltárása ebben a szezonban véget ér. Jövőre a konkrét tervezés következik a páratlan ipartörténeti emlék bemutatására. Azonban nem csupán a falakat és az olvasztókemencét láthatják majd a leendő látogatók, hiszen a több éves ásatás során érdekes leletek – kerámiák, edények, gránátok, fegyver- és szerszámtöredékek – is napvilágra kerültek. Ezek bemutatása szintén szerepel a múzeum tervei között.
Képgaléria a páratlan ágyúgyárról a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap