Titokzatos piramist keresnek Egyiptomban
2010. március 31. 09:43 Discovery News
Egy 4300 évvel ezelőtt uralkodó, és alig ismert fáraó elveszett piramisát keresik a kutatók: Uszerkaré sírja a legújabb csillagászati és topográfiai felmérések alapján Szakkara déli részén lehet.
Korábban
Az i.e. 2322 és 2121 között uralkodó, 6. dinasztiabeli fáraók temetkezési helyeit összekötő vonalak a térséget dinasztikus öröklési, vallási, és csillagászati szempontok szerint osztják fel. Giulio Magli, a milánói Műszaki Egyezem archeoasztronómusa szerint azonban ebből a teljesnek ható mintázatból egy épület biztosan hiányzik: Uszerkaré piramisa.
A Mediterranean Archaeology and Archaeometry című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint Uszerkaréról nagyon keveset tudunk: a 6. dinasztia második fáraójaként Teti és I. Pepi között uralkodott; talán egy általa szervezett merénylettel vette át a hatalmat. Pepi trónra lépésével aztán eltűnt a történelemből, és a szakértők most abban bíznak, hogy sírja, vagy épp piramisa felfedezése segíthet a korszak megértésében, és abban talán a Piramisszövegek eredeti, érintetlen példányát is megtalálhatják majd.
Magli korábbi vizsgálatai már kimutatták a dinasztia, illetve a szakkarai térség piramisainak mintázatát. A 6. ebben is különleges, hiszen míg Gízában, Abu-Szírben, vagy épp Szakkara közepén északkelet-délnyugat irányú átlós vonalak mentén találhatók, addig ezen dinasztia sírjait észak-déli tengely mentén építették.
A minta azonban hiányos, és Dzsószer lépcsős piramisa magányosan áll. A szakértő szerint ez nem véletlen, és a helyet biztosan tudatosan választották, hogy az Uszerkaré épületének meridiánjára kerüljön: a kutató szerint ezen épület I. Pepi és II. Nemtiemszaf (Merenré) sírját összekötő vonal közepére tájolható.
Más kutatók szerint mindez bár egy térképen könnyen elképzelhető, a helyszínen a kérdés sokkal összetettebb. Vassil Dobrev, a kairói Francia Régészeti Intézet munkatársa szerint a Szakkarában nemrég feltárt nekropolisz is egy piramis jelenlétére utal, ha nem is feltétlen ott, ahová azt Magli jósolja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap