Szerzetesnek öltözött náci kémeket küldtek a Vatikánba
2010. március 17. 09:02 The Daily Telegraph
Németország a második világháború során szerzetesnek öltözött kémeket dolgoztatott volna a szövetségesek uralma alatt élő Rómában - derül ki az MI5 nemrég nyilvánosságra hozott, korábban szigorúan titkosan kezelt jelentéskötegéből.
Korábban
A nemrég közzétett iratok több egykori kém pályája mellett bemutatták, hogy kémkedett-e a Hitlerjugend Angliában, és hogy miként csapták be a szövetségesek a németeket egy dublőrrel.
A most közzétett akták is ezt a vonalat erősítik: ezek szerint egy Rómában élő szimpatizáns állt elő az ötlettel, amit berlini felettesei hamar elfogadtak, és támogattak. A „Grúz kolostor hadműveletben” – a britek által jól ismert - Michael Kedia, grúz antikommunista vett volna egy egyházi épületet Rómában, ahová a németek is befészkelték volna magukat.
A tervről egy olasz rendőr, és egyben az MI5 informátora, Giuseppe Dosi értesítette a brit hírszerzést. Jelentésében ismertette, hogy a német hírszerzés a Vatikán immunitását felhasználva folytatott volna további kémtevékenységet Rómában. A megvett kolostorban két helyiségben adóvevőket, és más titkos dolgokat tároltak volna. Minderre 1943 őszén került volna sor, amikor a szövetségesek egyre közelebb jutottak Rómához, ahonnan a nácik már elkezdték kivonni csapataikat.
A németek a kolostorba hat ügynököt küldtek, akik azonban nem a szövetségesek, hanem a Vatikán gyanakvását keltették fel azonnal. A náci vezetésnek ugyanis sikerült olyan embereket kiválasztani, akik nem csak a katolikus doktrinákat nem ismerték, hanem a nők iránt is komoly figyelmet tanúsítottak. Ezt egy hivatalos levélben jelezték a németek felé, akik aztán lefújták az akciót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.