Nyilvánosak az Ausztráliába vitt fegyencek adatai
2010. január 27. 11:18 The Daily Mail
Elérhetők és pár napig szabadon kutathatók lettek az interneten a kétszáz évvel ezelőtt Ausztráliába szállított brit fegyencek adatai: az adatbázisból az egykori rabok életének eddig kevéssé ismert részletei is megismerhetők.
Korábban
Tegnap óta minden ausztrál szabadon kutathatja, hogy kik lehetnek az egykori elítéltek leszármazottai. Fegyenc felmenők pedig biztosan akadnak: a korábbi felmérések során már kiderült, hogy ez az összes ausztrál család közös öröksége.
A legtöbb elítéltet az 1700-1800-as években vitték Ausztráliába, sokszor kisebb bűnökért, így kenyérlopásért is. Az 1791 és 1846 közti adatok Convict Registers of Conditional and Absolute Pardons címen a legnagyobb családkutató oldal, az Ancestry.co.uk adatbázisában január 30-ig lettek szabadon kutathatók. Közel 21 ezer elítélt adatairól van szó, akik büntetésük után földet kaptak, majd saját vállalkozásba is foghattak. Emellett 34 ezer Új-Dél Walesben kelt szabadságnyilatkozat is tanulmányozható, amelyeket az 1800-as évek közepén adtak a szabadulóknak, akik korábban 7-14 évnyi büntetést töltöttek le.
Az adatbázis nemzetközi koordinátora, Dan Jones szerint minden háromból egy britnek vannak elítélt felmenői, és ez fokozottan igaz az ausztrálokra. Így bár nagyon sok történetet ismernek a korból, több ezer családban lehetnek olyan kibeszéletlen sztorik, amik még mindig elmondásra várnak.
Az adatok között vannak ismertebb személyek is, így ott megtalálhatjuk a későbbi ausztrál Robin Hood, azaz Ned Kelly apja, John Kelly ír elítélt nevét, vagy épp a később illegális abortuszokért szabadulása után is bebörtönzött William Chopin kémikus nevét is. A legfélelmetesebb fogoly azonban Alexander Pierce volt, aki megette egyik, vele együtt megszökött fogolytársát is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap