Mozifilm készül a keresztesek nemeziséről
2009. december 23. 11:16
Egy nemrég megjelent könyv alapján hamarosan mozifilm készül Bajbarsz egyiptomi szultán életéről, akinek uralkodása alatt megkezdődött a keresztesek végső kiszorítása a Szentföldről.
Korábban
Jermek Turszunov kazah forgatókönyvíró és filmrendező hat év alatt írta meg „A mamluk” című regényt, amely eredetileg forgatókönyvnek készült, és menet közben alakult át könyvvé. A mű Az-Záhir Bajbarsz, azaz I. Bajbarsz (1228 – 1277. június 30.) egyiptomi szultán fiatalkorának történetét mutatja majd be, „aki mindvégig a hazatérésről álmodott”. Turszunov az anyaggyűjtés közben ellátogatott Egyiptomba, Szíriába, és Jordániába is, ahol Bajbarsz uralkodott.
A tervezett filmes adaptációt Szergej Bodrov orosz kultrendező dirigálja majd, aki legutóbb a Mongol című, Dzsingisz kán előtörténetét bemutató alkotásért felelt, és aki évek óta dolgozik Bajbarsz-filmen. A könyvből az eddigi adatok szerint 5000 példány kelt el, a filmet pedig Kazahsztánban forgatják majd le.
Bajbarsz a becsvágytól hajtva arra törekedett, hogy a keresztesek ellen Szíriában folytatott szent háborúban felülmúlja Szaladinnak, az Ajjúbida-dinasztia megalapítójának érdemeit. Miután elismertette magát szultánként, nekilátott katonai ereje megszilárdításának és növelésének. Újjáépíttette a mongolok által lerombolt szíriai várakat és erődöket, új teherszállító és csatahajókat állított hadrendbe. A keresztesek elleni erők központi irányítása érdekében egy államban egyesítette Szíriát és Egyiptomot, a három legjelentősebb város megszerzésével pedig véget vetett az Ajjúbida-hercegek uralmának Szíriában. Bajbarsz élete a Múlt-koron
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.