A mórok hozhatták a tulipánt Európába
2009. december 21. 14:33
Az első tulipánhagyma minden valószínűséggel a 11. században, al-Andalúz közvetítésével érkezett meg Európába, öt évszázaddal az eddig gondoltak előtt - derül ki a Córdobai Egyetem és az Arab Tanulmányok Iskolája legújabb tanulmányából.
Korábban
A mai napig számtalan elmélet létezik a tulipán Európába érkezéséről. Az egyik legnépszerűbb álláspont szerint Ogier Ghislain de Busbecq, I. Habsburg Ferdinánd követe írt először Szulejmán birtokának csodálatos hagymáiról - amit a törökök tulipánnak neveztek – 1554-ben.
Esteban Hernández Bermejo és Expiración García azonban másként gondolja: a két férfi a középkori al-Andalúz (Al-Andalúzt a mai Castilla la Mancha, Andalúzia, valamint Spanyolország keleti és Portugália déli részei alkotják) egykori növényvilágának rekonstruálása közben talált rá „a tulipán első történelmi említésére”.
A tanulmány a New Yorki Botanikus Kert által kiadott Economic Botany című magazinban jelent meg, megdöntve az eredeti feltételezést, miszerint a tulipán az Oszmán Birodalomból került Hollandiába. Az új elmélet szerint a virág díszítő eredete Bizáncból származik, majd a szeldzsuk törökök segítségével érkezett Európába, a mai Andalúzián keresztül.
A virág díszítő jellegét a 11-12. századi, Umda (Umdat al-tabib) című botanikai írás is megemlíti al-Andalúznál, majd alig egy századdal később, Ibn al-Avvám Andalúzia gazdaságának történetéről írt, és szinte teljes egészében megmaradt művében is olvashatunk erről. Az utóbbi szerző a tulipánt „macedóniai hagymának” nevezte és így írt róla: „a sárga nárcisz egyik fajtája, ami Macedóniából származik, Alexandria provinciájából. A virága belül sárga, kívül pedig piros és kocka alakú. A belsejében egy másik szép, illatos virág található. Nedves helyen, főleg hegyvidéken nő, a sárga nárciszhoz hasonlóan művelik.”
Ez a leírás azonban összezavarta a kutatókat, ezért kezdetben nem ismerték fel, hogy a tulipánról van szó. A szöveget később összehasonlították az Umdával, különös hangsúlyt fektetve a növény morfológiai leírására, a levelekre, a gyökérre és a virágzás időpontjára. Ekkor jöttek rá, hogy a tulipán első európai bizonyítékát tartják a kezükben.
Szintén zavaró volt az, a tanulmányban bemutatott levél, amelyben az egyik uralkodó lányának áradozott a csodás virággumókról. Ez azonban nem a tulipán, hanem a nárcisz volt.
A növény andalúz eredete azonban még annak ellenére sem bizonyítható teljes mértékben, hogy kutatók több kor dokumentumait is átvizsgáltak. Ez azzal magyarázható, hogy „ mivel a tulipánmánia csak a 17. században kezdődött Hollandiában, al-Andalúzból nincs írásos feljegyzés a virágról”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap