A szabadságot ünnepli Berlinben a világ
2009. november 5. 12:50 MTI
A szabadságot ünneplik Berlinben a fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából, ezért nem véletlen, hogy a többnapos program "A szabadság ünnepe" elnevezést viseli. Csúcspontja az évforduló napja, azaz november 9., az ünnepségek azonban már szombaton megkezdődnek.
Korábban
A német főváros központjába, a Brandenburgi kapuhoz és környékére százezreket várnak arra a háromnapos fesztiválra, amely az ünnep központi részét jelenti. A "baj" csak az, hogy a vendégeknek el kell dönteniük, Kelet- vagy Nyugat-Berlinben ünnepelnek majd.
A jubileum alkalmából ugyanis 1000 színes kődominóból ismét felépítik az egykori hírhedt berlini falat, amely az eredetitől eltérően nem 29 évig, hanem csak három napon keresztül "választja" majd el a főváros két felét. A dominófal - az egykori mesterséges határ vonalát követve - mintegy másfél kilométer hosszú szakaszon húzódik majd a Brandenburgi kapu mentén a Potsdamer Platztól a német parlamentig. A színes dominókat német és külföldi fiatalok festették, illetve rajzolták tele saját, az egykori fallal kapcsolatos "gondolataikkal". A dominófalat pedig november 9-én este bontják le, a 20 évvel ezelőtti tényleges falbontásra emlékezve.
A hétfő esti évfordulós rendezvény a Brandenburgi kapunál ünnepi koncerttel kezdődik, amelyen Berlin város zenekara lép fel Daniel Barenboim vezényletével. Az újabb falbontás, azaz a dominók ledöntése ezután következik, majd az ünnepséget - szintén a kapunál - hatalmas tűzijáték zárja. A szervezők szerint annak költségei meghaladják az 5 millió eurót. Közben a felállított színpadon olyan hírességek lépnek fel, mint Angela Merkel, Hillary Clinton, Nicolas Sarkozy vagy Dmitrij Medvegyev. A német kormány - és személy szerint Merkel kancellár - ugyanis az "egész világot" meghívta, hogy egy világmegváltó évfordulót közösen ünnepeljenek.
"A szabadság ünnepe" ugyanakkor gyakorlatilag már meg is kezdődött Berlinben, a különböző kulturális és zenei rendezvények szerte a fővárosban már javában tartanak. Hírek szerint a hétvégére már minden szállodai szoba foglalt, szerte az országból és külföldről is vendégek ezrei érkeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.