Középkori romokra bukkantak Nyárádszentlászlón
2009. szeptember 14. 08:54 MTI
Templomfelújítás közben, véletlenül bukkantak régmúlt korok építészeti leleteire a marosvásárhelyi régészek, akik a nyárádszentlászlói unitárius templom restaurálásán segédkeztek.
Korábban
Az erdélyi Krónika számolt be arról, hogy a szakemberek munkájuk közben egy 12. századi szentélyre, a hajdani kápolna alapjaira nyíló kijáratra, illetve egy másik, sokkal régebbi szentélyre és kápolnára bukkantak Nyárádszentlászlón.
A lap munkatársa éppen a helyszínen volt, amikor Soós Zoltán múzeumigazgatónak és csapatának a templom alapjában éppen egy gótikus ajtókeretet sikerült kibányásznia, és előkerült a napokban feltárt, késő barokk kriptából egy Zsigmond-kori pénzérme is. A sírokban boglártöredékeket és ruhadíszeket is találtak.
"Érdekes, hogy olyasmikkel találkozunk itt, a Nyárádmentén, ami a székely közösségre nem jellemző. Nem is annyira falusi, mint inkább uradalmi templomnak néz ez ki. Középkori templomainknak ugyanis nagyon ritka esetben állt külön a tornyuk, de még ennél is furcsább, hogy a szentély mellé húzták fel. Ezt az építkezési stílust inkább a koldusrendi kolostoroknál lehet megfigyelni" - mondta az igazgató a lapnak. A 12. századbeli lakosságról nem tudni, hogy a székelység sorából került-e ki. Soós szerint azonban valószínű, hogy a térségben már léteztek magánbirtokosságok.
A régészek megállapították, hogy a mai, késő Árpádkori templom szentélye egy másik, a tizenkettedik század végén, a tizenharmadik elején épült román kori szentély fölé emelkedik, míg a templom egy korábbi temetőn helyezkedik el.
Nemrég egy másik helyszínen bukkantak régi építmény nyomára a régészek, ugyancsak restaurációs munkálatok közben. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) akkor arról adott hírt, hogy a Bánát Múzeumnak otthont adó temesvári Hunyadi kastély megroggyant falainak megerősítésekor Károly Róbert egykori lakótornyának maradványai kerültek felszínre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.