Nyitott templomokkal vár a Szakrális Művészetek Hete
2009. szeptember 8. 17:36 MTI
A fővárosban, 21 vidéki városban és több határon túli helyszínen mintegy 120 program várja a harmadik alkalommal megrendezendő Szakrális Művészetek Hetén, szeptember 19.és 27. között a hívő és nem hívő érdeklődőket.
Korábban
A rendezvény célja, hogy a "kultúrában, művészetben rejlő reményt" felmutassák" - mondta el Dragonits Márta, a rendezvénysorozatot szervező Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának elnöke kedden délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott sajtótájékoztatón. Dragonits Márta felidézte, hogy a programsorozat 2007-ben jött létre a Városmisszió hetének részeként. A kuratórium elnöke kifejtette: miután tavaly országossá nőtte ki magát Szakrális Művészeteket Hete, az idén igyekeztek a határokon túli településekre is kiterjeszteni a fesztivált.
A programsorozathoz csatlakozott például a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébániatemplom és az Egyházművészeti Múzeum, a Komáromi Szent András-templom, valamint a Szerbiában található oromhegyesi faluház is.
Kertész Margit, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa hozzátette: a rendezvény az idén is a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódik, amelynek központi témája az úgynevezett szakrális terek lesznek. Kertész Margit hozzátette: az idén már több mint 850 "tér" kerülhetett be a programfüzetbe, amelyek között ott van 17 kárpátaljai és 60 erdélyi helyszín is.
Dragonits Mária a programsorozatból kiemelte, hogy például szeptember 19-én, a nyitónapon tartják az úgynevezett Nyitott templomok éjszakáját, amikor szakavatott vezetők mutatják be az ott rejlő művészeti kincseket. Este hét órától pedig lézersugarak segítségével "építik újjá" az egykori budavári helyőrségi templom második világháború idején elpusztult épületét.
A programsorozat részeként számos kiállítás is látható lesz, például az Iparművészeti Múzeumban Mézeskalács és viasz címmel kamara-kiállítás nyílik szeptember 19-én, a Fény Galériában Eifert János, Lelkes László, Maczkó Erzsébet, Rainer Péter, Szentiváni János és Szél Ágnes fotói tekinthetők meg, a Kesztyűgyár Közösségi Házban pedig Keresd az Istent, kisdedet találsz címmel roma művészek szakrális alkotásait mutatják be.
A tíznaposra bővült héten ingyenes tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású, nemrég nyílt tárlatán, amely a Királylányok messze földről címet viseli. A Nemzeti Múzeumban ezen kívül bemutatják Ozsvári Csaba ötvösművész Missziós kereszt című, növényi motívumokkal díszített munkáját, valamint 50-60 tételes kiállítása nyílik Oláh Mátyás szobrászművésznek.
"Senki sem képes jobban megérezni abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte alkotásait, mint a művészek, akik a szépség alkotómesterei" - idézte Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek II. János Pált. Az érsek beszédében áttekintette az európai szakrális művészet történetét, majd aggodalmát fejezte ki, hogy mivel a tananyagból "kihagyják a képzőművészeti tárgyak oktatását, lecsökkentik a zene és az irodalom tanítását", a fiatalság céltévesztett lett és deviánsan viselkedik. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója pedig arról beszélt, hogy miért kap ekkora teret a szakralitás az intézmény programkínálatában. "Sokszor felteszik nekem ezt a kérdést. Ez egyfajta hitvallás a Magyar Nemzeti Múzeum vezetői, dolgozói részéről" - mondta a főigazgató.
A Szakrális Művészetek Hetét számos zenei program, előadás, gyerekfoglalkozás, filmvetítés és szabadtéri esemény is színesíti. Például a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának aulájában szeptember 26-án este hét órakor Szakrális Jazz Feszt címmel koncertet ad a CAE Trió - Vukán György, Berkes Balázs és Balázs Elemér közreműködésével -, a Balázs Elemér Group, valamint az Aurora Borealis Quartet.
A budai Ferences templomban lesz hallható a 800 éves ferences rendalapítására rendezett hangverseny Haydn és Mozart műveiből szeptember 20-án. Az esten a Kapisztrán Kórus és testvérkórusaik lépnek fel. Az Iparművészeti Múzeum első emeleti dísztermében Bogányi Gergely zongorázik szeptember 25-én este hét órakor, egy nappal korábban pedig Lovász Irán tartja Égi hang című lemezbemutató koncertjét a Néprajzi Múzeumban. Minden rendezvény ingyenes.
A részletes programkínálat megtalálható a http://www.szmh.hu weblapon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között 15:05
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen 12:20
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek 10:30
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg tegnap
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére tegnap
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai tegnap
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni 2024.09.12.