Átpolitizált üzenetekkel emlékeztek a második világháborúra
2009. szeptember 1. 21:17 MTI
Kedd hajnalban kezdődtek meg, és egész nap tartottak a II. világháború kitörésének 70. évfordulójára rendezett emlékünnepségek Lengyelországban.
Korábban
Hajnalban emlékeztek a diplomaták
Az ünnepségek nyitányát a Gdansk melletti Westerplatte-félszigeten tartották lengyel állami vezetők, diplomaták és egykori katonák részvételével 4 óra 45 perces kezdettel. 1939. szeptember 1-jén pontosan ezen a helyen és ebben az időben dördültek el a háború első ágyúlövései. Az annak idején "udvariassági látogatásra" néhány nappal korábban oda érkezett német Schleswig-Holstein cirkáló lőni kezdte a félszigeten lévő kis erődöt, amelyben a lengyel haditengerészet fegyverarzenálját őrizték. Ezzel kezdődött el a német haderő Lengyelország elleni hadművelete, amely egyben a II. világháború kezdete volt. Csupán Lengyelország hatmillió embert veszített el a világégésben.
A keddi ünnepség résztvevői koszorúkat helyeztek el a westerplattei védők emlékművénél. Elsőként Pawel Adamowicz gdanski polgármester beszélt, majd a lengyel államfő következett. "Westerplatte jelkép, a gyengébbnek az erősebbel szemben vívott hősi küzdelmének jelképe. A hazaszeretet és a megtörhetetlen szellem bizonyítéka" - jelentette ki Lech Kaczynski beszédében. "Dicsőség az akkori hősöknek, a Westerplatte hőseinek, minden katonának, aki a II. világháborúban a német nácizmus ellen és a bolsevik önkényuralmi rendszer ellen harcolt!" - tette hozzá.
Kaczynski külön szólt a Lengyelország elleni 1939. szeptember 17-i szovjet támadásról, amelyről azt mondta, hogy "a bolsevik Oroszország hátba döfte Lengyelországot", miközben az még Varsót védte, és harcolt a német agresszor ellen. Ezzel kapcsolatban utalt az 1939. augusztus 23-i német-szovjet megnemtámadási egyezményre ("Molotov-Ribbentrop paktum") mint a szovjet magatartás okára.
Donald Tusk lengyel kormányfő arra figyelmeztetett, hogy nem szabad elfeledni a háború tanulságait. "Azért jövünk ide, hogy emlékezzünk: ki kezdte el a háborút, ki volt a bűnös, ki volt a végrehajtó, és ki volt ennek az agressziónak az áldozata. Mi, lengyelek tudjuk, hogy az igazságra, a II. világháború kiindulópontjára való őszinte emlékezés nélkül Lengyelország, Európa és a világ nem lehet biztonságos" - mondta. Tusk után Slawoj Leszek Glódz gdanski érsek-metropolita szólt az egybegyűltekhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap