Történelmen vitázik Medvegyev a balti államokkal
2009. augusztus 30. 21:07 MTI
Az orosz elnök vasárnapi tv-beszédében azt vetette a balti államok és Ukrajna szemére, hogy dicsőítik a nácik egykori bűntársait. Dmitrij Medvegyev az állami televízióban mondott beszédet, amelyben elsősorban az oroszországi oktatás helyzetével foglalkozott behatóan.
Korábban
Felháborodással állapította meg, hogy a balti államok és Ukrajna kormányai "a nácik egykori bűnsegédeiből nemzeti hősöket csinálnak, akik hazájuk szabadságáért estek el". Élesen bírálta az EBESZ parlamenti közgyűlésének júliusi határozatát is, amely egyszerre tört pálcát a nácizmus és a sztálinizmus fölött.
"Sokféleképpen lehet megítélni a Szovjetuniót, annak politikai rezsimjét és a rezsim vezetőit. Most azonban arról van szó, hogy ki kezdte a háborút, ki gyilkolta az embereket, és ki mentette meg milliók életét s végső soron Európát" - jelentette ki Medvegyev. Úgy vélte, még 20-30 évvel ezelőtt, az egymással szembenálló keleti és nyugati tömbök - a NATO és a Varsói Szerződés - idején, az ideológiai megközelítésben mutatkozó mély eltérés ellenére is egyetértés volt abban, hogy a fasizmus kialakult értékelése helyes, és a nürnbergi perben elítélt náci bűnösök büntetése igazságos volt.
"Úgy tűnik, most mindannyian közös értékeket vallunk, nincs vita arról, hogy ezek közül melyek a legfontosabbak. Mégis megdöbbentő dolgok történnek: a balti államok és még Ukrajna is a hazájuk felszabadításáért küzdő nemzeti hősökké nyilvánítják a nácik bűnsegédeit, pedig mindenki pontosan tudja, hogy mi volt, csak szégyenlősen lesüti a szemét, nehogy rossz pontokat szerezzen" - állította az orosz elnök.
További példaként az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének júliusban, Vilniusban hozott határozatát hozta fel, amely egyenlőségjelet tett a fasiszta Németország és a Szovjetunió közé a II. világháborúért viselt felelősséget illetően. "Mindnyájunknak óvatosan kell bánni a történelmünkkel, különösen azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket egyszer már egyértelműen értékelt az egész világ. ... Nem húzhatunk át mindent, mert a jövőre kell gondolnunk, noha ez előnyös lenne egyes államoknak, amelyek most alakítják ki nemzeti identitásukat" - hangoztatta Medvegyev, s úgy vélte, ez a II. világháború kitörése 70. évfordulójának egyik legfőbb tanulsága.
Az EBESZ parlamenti közgyűlésének említett határozatát egy szlovén és egy litván képviselő indítványozta az Európai Parlament azon kezdeményezésének támogatására, hogy augusztus 23-át, az úgynevezett Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóját nyilvánítsák a nácizmus és a sztálinizmus áldozatainak napjává. A határozat ellen tiltakozott a közgyűlésben helyet foglaló orosz küldöttség, és később a dokumentumot közös közleményben ítélte el az orosz parlament alsó- és felsőháza.
Moszkva az utóbbi időben ismételten szót emelt a történelem meghamisítása ellen. Előzetes értesülés szerint szót ejt erről az egyik lengyel lapnak adott interjújában a lengyelországi látogatásra készülő Vlagyimir Putyin orosz kormányfő is. Az évforduló kapcsán orosz történészek és politológusok elkerülhetetlenként a védelmükbe vették a Molotov-Ribbentrop paktum aláírását.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Feleségén kívül senki sem tudta, hogy álnéven publikálja műveit Áprily Lajos 20:20
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap