Újra áll a vasfüggöny
2009. augusztus 23. 16:52 MTI
A magyaroknak különös és felemelő szerepük volt a két világrendszert elválasztó vasfüggöny lebontásában - mondta Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója a páneurópai piknik 20. évfordulóján tartott Vasfüggöny-szobor avatásán, az intézmény előtt.
Korábban
F. Kovács Attila Kossuth-díjas szobrászművész alkotásának leleplezését megelőzően a főigazgató arra emlékeztetett, hogy a két német állam újraegyesítési ünnepén, 1990-ben az akkori német kancellár, Helmut Kohl azt mondta: "a berlini fal lebontása Magyarországon kezdődött". Schmidt Mária arra is kitért, hogy a magyar nép és vezetői hatalmas kockázatot vállaltak, amikor Európa mesterséges kettéválasztásának megszüntetésében kezdeményező szerepet vállaltak a vasfüggöny lebontásával, és a keletnémet menekültek előtt megnyitották a határt Ausztria felé.
A vasfüggönyről már 1988 októberében megjegyezte az egyik akkori pártállami vezető, Pozsgay Imre, hogy az "erkölcsileg és műszakilag egyaránt elavult". 1989. május 2-án kezdődött meg az osztrák-magyar határon lévő műszaki zár, a vasfüggöny tényleges felszámolása. Ez olyan gyorsan zajlott, hogy amikor Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter 1989. június 27-én sajtónyilvánosság előtt vágni akart rajta, vissza kellet hozni néhány kerítésdarabot, hogy megörökíthessék az eseményt - emlékezett Schmidt Mária.
Elmondása szerint a határnyitás újabb epizódja volt az éppen húsz éve megrendezett páneurópai piknik, amelynek eredményeként több száz keletnémet állampolgár mehetett Ausztrián keresztül az akkori nyugatnémet államba. Az eseménysorozat csúcspontja az volt, amikor 1989. szeptember 10-én Magyarország hivatalosan is megnyitotta az osztrák-magyar határt a keletnémetek előtt - folytatta.
A főigazgató arról is beszélt, hogy a vasfüggöny mögött "szabadságra és függetlenségre vágyó népek éltek", akik 20 éve újra szabadok és függetlenek, és összeköti őket a közös múlt, mert a határzár feloldása "megváltoztatta az életünket, a sorsunkká vált". A vasfüggöny csaknem fél évszázadig "fogságban tartott mindannyiunkat", de ennek a történetnek happy end lett a vége - fogalmazott. "A vasfüggöny fizikailag is birtokolni akart bennünket", tehát a határok lezárása nem a Nyugatnak szólt, hanem "a rendszer foglyainak" - magyarázta.
F. Kovács Attila alkotása egy mintegy négy méteres oldalakból álló négyzet, amelynek tetejéről több tucatnyi rozsdás vaslánc lóg le a földig, mintegy függönyt képezve. A négyzet talapzatán a Vasfüggöny kifejezés szerepel a legtöbb európai nyelven, a négyzet egyik függőleges oldalán pedig Petőfi Sándor költő egyik verséből idéztek: "Rabok legyünk vagy szabadok?", illetve felírták, hogy "Elzárta Keletet a Nyugattól, kettéosztotta Európát és a világot, elvette a szabadságunkat, fogságban és félelemben tartott, megkínzott és megalázott - végül lebontottuk!"
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap