Falfreskót találtak a sepsiszentkirályi templomban
2009. augusztus 19. 08:58
Mint minden műemlék templom renoválásánál, az erdélyi Sepsiszentkirályon is régészeti ásatások előzték meg az erdő előtti dombon trónoló unitárius templom és harangtorony javítását. Az épületben egy szakintézmény által összeállított tervezet szerint folyik a munka, amit Bordi Zsigmond Loránd, a Székely Nemzeti Múzeum régésze vezet - írta az erdély.ma.
Korábban
A munkálatokban Bordás Beáta művészettörténész, Kisgyörgy István és Király József régész, valamint Szép Szabolcs is részt vesznek. Bordi a lapnak elmondta: az ásatások meglepetéssel szolgáltak, az eddig feltárt eredmények kissé rendhagyó végkövetkeztetésre adnak okot. Ugyanis most már biztosnak tűnik, hogy nem ez a falu legrégebbi temploma, hanem ennek helyén létezett egy 14. századi épület is.
A templomot a 15. században emelték, ám előtte egy régebbi is szerepel az 1332-es pápai tizedjegyzékben. Ennek azonban csak a nyomait lelték meg, ugyanis itt nem bővítették a régi templomot, hanem lebontották, és kissé távolabb újat építettek, de úgy, hogy a régi sekrestyéjéhez hozzáépítették az új templomot. A sekrestye mellett két csonttárat. találtak, amelyeket a reformáció után ezeket lebontották, és az anyagot a 16. század első harmadában a harangtorony építéséhez használták fel. Az épületet övező alacsony kőfal a 17. század vége felé épült, ám hogy miért, egyelőre még bizonytalan.
A feltáró munkálatok során freskórészleteket is találtak, amelyek a festés típusa és az árnyalatok alapján a kilyéni unitárius templom falfreskóihoz hasonlíthatók. Készítési idejüket egyelőre a 15. század elejére teszik. Érdekes, hogy a kutatók reformáció utáni falfestményeket is találtak a karzat mögött.
Az eredeti cikk az erdély.ma oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.