Múzeum, műemlék, világörökség: ki miből él?
2009. augusztus 14. 09:33 Kovács Olivér
A jegybevétel fontos, ám egyetlen fenntartó sem álmodhat arról, hogy intézményét pusztán a látogatók tartsák el. Templom, múzeum, vár, kastély: költségvetések a Szépművészetitől a pécsi ókeresztény sírkamrákon át a jáki templomig.
Korábban
„A kilencvenes években még sokkal kevesebb bevételt hoztak a látogatók: számuk az elmúlt években a következetesen minőségi kiállításoknak hála növekedett meg, s így a múzeum saját bevételének nagyobbik része, 500-600 millió a jegyeladásokból származik” - mondta el a műemlékem.hu-nak a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Baán László hozzátette: jóval félmillió fölött van a látogatók száma, azonban a jegybevételek önmagukban nem volnának elegendőek: fontos a szponzori támogatás, a múzeumi terek bérbeadása, illetve az ajándékbolt profitja is.
A Szépművészeti Múzeum éves szinten összesen 900 millió forint bevételt könyvelhet el. Ehhez egymilliárdos állami támogatás kapcsolódik, így stabil az intézmény pénzügyi mérlege. Az összeg ugyan soknak tűnhet, azonban egy nagyobb kiállítás megrendezésének költsége eléri a több száz millió forintot.
„Kénytelenek vagyunk belépődíjat szedni a látogatóktól, hiszen különben tán' a templom kapuját sem tudnánk kinyitni” - jelentette ki a jáki templom plébánosa. Dr. Rátkay László közölte: a templomba belépőjegyet váltók száma éves szinten meghaladja a tízezret, az így befolyó összeg kevesebb mint 4 millió forint. Ez el is megy a villanyra és a kisebb javítási munkálatokra. Szednek ugyan egyházi adót, azonban csupán lassacskán tudnak spórolni restaurátori munkák megrendelésére. Egy-egy nagyobb beavatkozás finanszírozására pedig végképp nincs reményük.
„Az emberek egy része felháborodik a belépődíj miatt, azonban nincs más választásunk” - tette hozzá a plébános. „A püspökségnek még mi utalunk vissza a fizetésünkből, hogy hozzájáruljunk a papok nagyon szerény nyugdíjához, különben éhen is halhatnának. Hogyan kérnénk pénzt a püspökségtől, amikor nincsen neki semmije?"
„Mivel a Cella Septichora még újdonságnak számít, viszonylag sokan, évente húsz-huszonöt ezren keresik fel az ókeresztény sírkamrák együttesét, mert kíváncsiak a nemrég megnyitott föld alatti terekre is” - mondta el a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. tanácsadója. Újvári Jenő szerint így a jegybevétel meghaladja a 20 millió forintot. Húsz-huszonöt milliót pályázatokból, támogatásokból gyűjtenek össze, ötven milliót pedig a város, illetve a megye ad minden évben. A Világörökségi helyszín teljes éves költségvetése egyébként több mint 100 millió forint: csak fűtésre és légkondicionálásra havonta egymilliót költenek.
Az egri Dobó István Vármúzeum és a fertődi Esterházy-kastély kasszájának titkai a cikk folytatásában derülnek ki
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap