Ókori régészeti helyszínt veszélyeztet egy afganisztáni útépítés
2009. június 30. 09:06
A cseshma-e-safa-i lelőhelyen, amely Mazari-Sarif városától 30 kilométerre dél-nyugatra található, 2007-ben fedezték fel ókori települések nyomait.
Korábban
Az afganisztáni francia régészeti expedíció (DAFA) közleménye szerint az a dél-koreai cég, amely az afgán kormány megbízásából építi a hegyi utat, nyomvonalát a lelőhelyen keresztül jelölte ki, noha lenne módja keletre kikerülni azt. "Sikerült megállítanunk a munkagépeket, felsorakozva előttük, ám másnap folytatódott az építkezés" - közölte Roland Besenval, az expedíció vezetője, hozzátéve, hogy az afgán törvények tiltják a régészeti helyszínek megsemmisítését.
A térségben a perzsa Akhaimenida dinasztia uralkodott az i.e. 6. és 4. század között, egészen addig, míg Nagy Sándor át nem vette a hatalmat. A régió egészen a 13. századig volt lakott. "Ez egy stratégiai pont volt, ahonnan ellenőrizni lehetett a Közép-Ázsiát Indiával összekötő útvonalat. A mongolok 1220 körül söpörtek végig a térségen, porig rombolva mindent, ami az útjukba esett. Ezután a régió elveszítette stratégiai jelentőségét" - magyarázta Philippe Marquis, a DAFA régésze.
A leletek között 15 méter magas, 9 méter vastag falak vannak. s itt található a Zoroaszter-kultúsz egyik legkorábbi szentélye a világon. Ezen a vidéken, a lelőhelytől mindössze 30 kilométerre fekvő Baktriában (mai Balkh, Balh) született ugyanis Zarathusztra (Zóroasztér, i.e. 628. - i.e. 551.), a zoroasztrizmus prófétája. "Nincs kizárva, hogy Zarathusztra is megfordult itt" - hangsúlyozta Philippe Marquis.
Kabul közelében egy 1700 éves város került végveszélybe az épülő kínai rézbánya miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.