Kitoloncolták a náci táborőrt
2009. május 12. 09:56 MTI
Több évi jogi huzavona után hétfőn kitoloncolták John Demjanjukot, az egykori feltételezett náci táborőrt az Egyesült Államokból Németországba, ahová kedden érkezik meg.
Korábban
A 89 éves ukrán születésű férfit egy mentőautó szállította el otthonából és kerekes székben tolták fel a repülőgépre, amely helyi idő szerint hétfőn este indult el az ohiói Clevelandből Münchenbe. A kitoloncolásra négy nappal azután került sor, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította Demjanjuk azon kérelmének tárgyalását, hogy egészségi állapota miatt függesszék fel a kiadatási eljárást. Demjanjuk hétfőn elbúcsúzott családjától, és két pap is meglátogatta Cleveland melletti házában. Családtagjai lepedővel takarták el a fotósok elől, amikor beemelték az őt szállító mentőautóba.
A müncheni ügyészség márciusban adott ki elfogató parancsot Demjanjuk ellen azzal a váddal, hogy a II. világháborúban náci haláltáborok őreként 29 ezer esetben bűnsegéd volt emberölésben. Az egykori autógyári munkás tagadja, hogy bűnös lenne; azt állítja, a szovjet hadsereg katonájaként 1942-ben német fogságba esett, majd 1944-ig német börtöntáborokban volt, és semmi köze a holokauszthoz.
Marvin Hier rabbi, a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Center alapítója közölte: Demjanjuk megérdemli, hogy megbüntessék; a sobibori haláltáborban férfiakat, nőket és gyerekeket lökött be a gázkamrába, "könyörület, szánalom és bűntudat nélkül". Véleménye szerint valószínűleg ez lesz az utolsó per, amelyben valakit náci háborús bűnökért elítélnek. A feltételezett háborús bűnös fia, ifjabb John Demjanjuk közölte, hogy a kiadatás felfüggesztésére vonatkozó elutasítást akkor is megfellebbezi, ha apja már nincs az országban. Azt mondta, nincs egyetlen bizonyíték sem arra, hogy apja bárkinek ártott, nemhogy akárkit megölt volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap