Péter tagadását hozták el a hollandok
2009. április 30. 16:20 MTI
Rembrandt Péter tagadása című festménye köré szervezte Géniuszok és remekművek elnevezésű sorozatának legújabb kamarakiállítását a budapesti Szépművészeti Múzeum: a Nincs lehetetlen - Holland Kultfeszt programsorozat keretében csütörtökön megnyílt tárlaton Rembrandt és más korabeli németalföldi mesterek további tizenhárom alkotását láthatja a közönség június 1-ig.
Korábban
Mint a kiállítás csütörtöki megnyitóján Jan Kennis, a Holland Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője kiemelte, a Szépművészeti Múzeum évek óta megkülönböztetett figyelmet szentel a holland művészetnek; különösen az intézmény Van Gogh-tárlata keltett nagy figyelmet Európa-szerte.
A budapesti múzeum legújabb kamarakiállításáról szólva Ember Ildikó, a tárlat kurátora elmondta, azt Rembrandt egyik kései, vallásos tárgyú műve, az 1660-ban festett Péter tagadása köré szervezték. A nagyméretű olajfestmény egy jelenetbe sűríti a Lukács evangéliuma által ábrázolt drámai történetet: az udvaron álló apostol arcába egy szolgálólány világít, s miközben Péter megtagadja mesterét, egy mellékjelenetben feltűnik Jézus az őt vallató Kajafás előtt.
A múzeum Régi Képtárát vezető Ember Ildikó hangsúlyozta, Rembrandt a bibliai tárgyú történetek emberi tartalmát ragadta meg: "nem csupán elmondani akarta az eseményeket, hanem érzelmeket kívánt kelteni a nézőkben, együttérzésre késztetve őket". Mint hozzátette, a tárlatra belépő látogatót a holland mester bibliai témájú rézkarcai vezetik a festményhez, amely mellett a kortárs Jan Miense Molenaer egy hasonló témájú képe és két metszet is helyet kapott.
Baán László, az intézmény főigazgatójának elmondása szerint a Péter tagadása az amszterdami Rijksmuseumból érkezett kölcsönbe. Mint hozzáfűzte, a 2006-ban indult Géniuszok és remekművek-sorozat a világ jelentős múzeumaiból nagy mesterek egy-egy fontos munkáját hozza el, melyek köré a Szépművészeti saját gyűjteményéből épít tárlatot. A főigazgató hangsúlyozta: hazai kiállításra eddig soha nem érkezett még Rembrandt-festmény.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.