Minden idők legdrágább műkincse Budapesten
2006. október 13. 16:00
Első alkalommal mutatnak be Caravaggio-képet hazai múzeumban, a húsz milliárd forint értékű festmény a valaha volt legdrágább műtárgy, ami Magyarországra érkezett. Az olasz mester festménye a Szépművészeti Múzeum 100 éves fennállására rendezett sorozat záró darabjaként látható.
Korábban
A Caravaggio Dávidja, a római Galleria Borghese egyik legismertebb műve, mely Góliát levágott fejével, a halál iszonyatának brutálisan naturalista ábrázolásával sokkolja a nézőt. Caravaggio egyik ismeretlen követője, a madridi Caylus Anticuario gyűjteményéből kölcsönzött Dávid és Góliátja, a történet kíméletlenül valósághű ábrázolását már klasszicizáló szépítéssel, eszményítéssel tompítja. Caravaggio a Dávid, Góliát fejével című festményét nem sokkal halála előtt festette. "Gyilkosságért száműzték Rómából, hamiskártyás volt, minden szabályt áthágott, amit az ő korában lehet" - mondta Baán László, a múzemum főigazgatója. Ezzel a művel kért bűnbocsánatot a pápától, hogy visszatérhessen Rómába, éppen ezért Góliátot saját arcképére festette.
A Caravaggio-kép mellett a múzeum saját gyűjteményének 21 képét is megtekinthetik a látogatók. Ilyen például Id. Lucas Cranach Saloméja, Johann Liss (1595-1600) Judit és Holofernésze, illetve Artemisia Gentileschi (1593-1652) festménye, a Siserát rettenetes halállal büntető Jáel alakjával. A kiállított művekkel a kiállítás szervezői azt kívánják érzékeltetni, hogy 16. és 17. század különféle, gyakran egyidejű esztétikai elvei miképpen befolyásolták a félelemkeltő, véres jelenetek bemutatását, illetve, hogy a mártíromságok, gyilkosságok és kegyetlenkedések megjelenítését hogyan ítéljük meg történeti, művészettörténeti vagy lélektani szempontból.
Paolo Guido Spinelli budapesti olasz nagykövet a kiállítás megnyitóján tartott beszédében azt emelte ki, hogy a kiváló olasz-magyar kulturális együttműködésnek köszönhetően a római Galleria Borghese kölcsön adta a Szépművészeti Múzeum kiállítására Michelangelo Merisi milánói születésű művész alkotását, amely új fejezetet nyitott a festészet történetében a halál brutálisan naturalista ábrázolásával. Tátrai Vilmos művészettörténész, a kiállítás kurátora a többi közt arról beszélt, hogy Caravaggio Dávidja mélyen személyes, önvallomásos alkotás, amely éppen ezért soha egészen meg nem fejthető titkokat rejt. "A géniusz lelki feltárulkozása inkább zavarba ejt és megborzongat bennünket, semmint könnyen használható kulcsot adna a remekmű értelmezéséhez" - tette hozzá.
Baán László, a múzeum főigazgatója elmondta, hogy a Caravaggio festmény a legértékesebb egyedi műtárgy, amely valaha Magyarországra érkezett. A kép biztosítási értéke mintegy 20 milliárd forint. A most látható 22 alkotás többségét a Szépművészeti Múzeum anyagából, valamint egy spanyol és egy magyar magángyűjteményből válogatták. Hozzátette, hogy a jubileumi kamarakiállítás-sorozat eddigi öt tárlatát csaknem 200 ezren csodálták meg és reméli, hogy ezzel az utolsó kiállítással - amely november 30-ig látható - jóval túllépik a 200 ezres látogatói létszámot.
Géniuszok és remekművek VI. Győztesek, legyőzöttek, áldozatok - Caravaggio: Dávid és Góliát
A kiállítás kurátora: Tátrai Vilmos
A kiállítás megtekinthető: 2006. október 12. - 2006. november 30.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap