Megrendezik a szocialista járművek szépségversenyét
2009. április 28. 12:08
Felbőg május 1-jén a szocializmus motorja a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum előtt. A rendezvényen veterán járművek idézik vissza az elmúlt évszázad majálisait. A nap retró hangulatban telik, a Rádió 7 élő, kihelyezett kívánságműsort sugároz a helyszínről "Az Emlékpontból kérték" címmel, de megrendezik a szocialista autók szépségversenyét is. A bátrak pedig körmös traktoros kocsikázáson vehetnek részt.
Korábban
A szocialista járművek szépségversenyére az érdeklődök saját – többek között Pannónia, Zsiguli, Csepel, Barkas, Trabant – autóikat, motorjaikat, kerékpárjaikat nevezhetik be. Sokak szerint a papírjaguárnak is nevezett Trabant és az olasz licenc alapján gyártott orosz Zsiguli maga a szocialista ipar szimbóluma. Az Emlékpont előtt összegyűlő kollekcióból a legszebb szocialista jármű titulusra az interneten keresztül szavazhatnak.
A vállalkozó szelleműek próbára tehetik tudásukat az egykori május elsejei felvonulások koreográfiájáról és a veterán járműcsodák műszaki paramétereiről; a helyesen válaszolók sör-virsli jegyet nyernek. A „Felvonulók, utánam!” program keretében rendhagyó tárlatvezetés lesz a május 1-jén ingyenesen látogatható Emlékpontban. A bátrak és a „játszós ruhában” érkezők számára ajánlják a rendezők a traktoros kocsikázást a Hoffherr-féle „körmös” traktoron. A jó hangulatról a Rádió 7 élő, kihelyezett kívánságműsora gondoskodik; Váradi Gábor műsorvezető egész nap teljesíti a majálisozók zenei kéréseit.
A „Régi idők mocija” nevezetű programelem keretében május 1-jén 10 és 16 óra között veterán járműveket csodálhatnak ifjak és idősek egyaránt az Emlékpont előtti területen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Csupán öt filmet forgatott, mégis ikonná vált a tragikus sorsú Bruce Lee
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 2024.09.16.