Megkezdődött a khmer vezetők elleni történelmi per
2009. március 30. 14:22 MTI
Három évtizeddel a csaknem kétmillió ember halálát követelő véres események után, tanúmeghallgatásokkal kezdődött meg Phnompenben a kambodzsai népirtás ügyében eljáró első, történelmi jelentőségű per érdemi része.
Korábban
A vádlottak padjára ült a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt, 66 éves, "Douch" néven ismert Kaing Guek Eav, aki az 1975-1979 közötti vörös khmer rezsim legnagyobb kínzóközpontjának, a Tuol Slengnek (S-21) volt az igazgatója. A börtönben a becslések szerint mintegy 16 ezer embert - köztük nőket és gyerekeket - tartottak fogva, akik közül feltehetően mindössze 14-en élték túl a bántalmazásokat.
A matematikatanárból lett tömeggyilkos "Douch"-t 1999-ben tartóztatták le a phnompeni hatóságok. Az ENSZ égisze alatt zajló per már február 17-én megkezdődött, de az első tárgyalási napon csupán eljárási kérdésekről volt szó. Kaing Guek Eav francia védőügyvédje, Francois Roux szerint védence a hét folyamán várhatóan elismeri a Pol Pot-rezsim idején általa elkövetett atrocitások egy részét, és lehetősége nyílik arra, hogy az áldozatokhoz is szóljon.
A kínzóközpont egykori parancsnoka életfogytiglani börtönbüntetésnek néz elébe, miután a bíróság kizárta a halálbüntetés lehetőségét. A népirtó vörös khmer rezsimnek egyébként mindössze öt egykori vezetőjét tudták elfogni és bíróság elé állítani. A legfőbb vezér, Pol Pot 1998-ban meghalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.