Kéttonnás oszlopokat is beszkennelnek az örökségvédők
2009. március 4. 11:14 Science Daily, The Daily Mail
Még az idén megnyílik az az intézmény Angliában, ahol egy különleges eszköz használatával forradalmasíthatják a világörökségi konzerválás történetét: a speciális szkenneléssel a hatalmas tárgyak szabad szemmel nem látható apró részletei is elemezhetővé válnak majd.
Korábban
A Diamond Light Source angliai kutatóintézetében vezető brit kutatók dolgoznak a korábban már nálunk is bemutatott gyémánt szinkrotron fejlesztett változatán. Az Intézet vezető régésze, Dr. Jen Hiller az AAAS nemrég megrendezett chicagói ülésén számolt be arról, hogy az új eszköz idén ősszel kezdi el működését, és az forradalmasíthatja a kulturális örökségi vizsgálatokat. A kutatók ezáltal ugyanis első alkalommal lesznek képesek digitális adatfolyammá változtatni és leszkennelni a különböző, akár két tonnás műalkotásokat is, és a vizsgálatok innentől nem korlátozódnak az aprócska tárgyakra.
A szakértők hasonló vizsgálati lehetőségei eddig elég korlátozottak voltak, hiszen a röntgenvizsgálatok mellett általában a kórházak CT-gépeit használták, ám ezeket csak viszonylag apró és könnyű tárgyak esetében lehet használni. Ráadásul ezek felbontásban igencsak gyengék voltak, illetve az azokból nyert adatokból nem lehet megfelelő háromdimenziós reprodukciót sem készíteni. További korlátozás volt, hogy eddig fém tárgyakat nem lehetett hasonlóképp megvizsgálni.
Az új eszköz viszont a korábbinál nagyobb felbontású képeket készít majd: akár néhány mikronos méretig is elmehetnek majd, és a gép mindezt a most is létező eljárásoknál gyorsabban készíti el: a korábbi órák helyett alig pár perc alatt. A Joint Engineering, Environmental and Processing (JEEP) névre hallgató eljárás során a British Múzeum szakértői elsőként olyan egyiptomi bronzszobrokat vizsgálnak majd meg, amelyek esetében remény sem volt a hasonló tesztekre.
Dr. Janet Ambers, a múzeum kutatónője szerint ez azért is igencsak fontos, mert azt már eddig is tudták, hogy a szobrok több darabból álltak, azok összetételét, és részleteit azonban csak a JEEP nagyfelbontású röntgenfelvételeivel lehet majd elkülöníteni. Ez segíthet egyben megérteni azt is, hogy a hasonló tárgyakat miként restaurálták a 19. században.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.