Az Alpokból importálták kőkori baltáikat a britek
2009. február 25. 08:27 MTI, BBC News
Az Alpokból importálták a kőkori jadeitbaltákat a brit szigetekre - derült ki egy nemzetközi együttműködésnek köszönhetően.
Korábban
A jadeit (nátrium-aluminium-szilikát) a baltakőhöz, azaz a nefrithez hasonlít, sokáig össze is tévesztették a kettőt. Zöld vagy fehéres színe és főleg szívóssága miatt ősidők óta csecsebecséket, amuletteket, baltákat, kardmarkolatot készítettek belőle. A brit szigeteken gyakorta kerültek elő neolitkori temetkezésekből jadeitből készült balták, ám származási helyük mindmáig rejtély volt.
Az olasz Alpokban, a Monte Viso és Monte Beigua térségében Pierre és Anne-Marie Pétrequin francia régész hat éve fedezte fel a két jadeitlelőhelyet. A British Múzeumban spektroradiometriai vizsgálatok révén bizonyították be, hogy winchesteri régészeti gyűjteményben őrzött hatezer éves kőbalták alapanyaga az Alpokból származik. E vizsgálat része a francia kormány által finanszírozott 1 millió eurós (300 millió forintos) összköltségű JADE-projektnek.
A kutatók szerint a jadeitből készült balták nem annyira gyakorlati szempontból voltak értékesek tulajdonosaik számára, mint inkább "mágikus" tulajdonságaik miatt. E tulajdonságokkal a neolitikumban származási helyük miatt ruházták fel a kőbaltákat, hiszen lelőhelyük a hegyekben, a földi és az istenek világának találkozási pontjánál volt.
Egyes feltételezések szerint bevándorlók importálták a brit szigetekre, az első földművesek, akik a kontinens észak-nyugati részéről érkezve a vetőmaggal és háziállatokkal együtt a becses családi ereklyének tartott jadeitbaltákat is magukkal hozták. Az istenek birodalmából származó mágikus zöld tárgyak voltak hivatottak biztosítani a szerencsét az új hazában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap