Újra láthatók a bagdadi kőoroszlánok
2009. február 23. 21:46 BBC News, MTI
Hat év elteltével újra megnyílt Bagdadban az iraki nemzeti múzeum. A hétfői hivatalos megnyitón Núri al-Máliki miniszterelnök is részt vett.
Korábban
Az intézményt hat éve, az amerikai csapatok bevonulásakor teljesen kifosztották, felbecsülhetetlen értékű antikvitások és kincsek tűntek el a bevonulást követő káoszban. "Ez egy sötét időszak volt, Irak már túljutott ezen" - mondta az épületben tartott ceremónián a kormányfő. "A civilizáció e pontjának kijutott a rombolásból" - fűzte hozzá. A hivatalos ünnepségre egy nappal az előtt került sor, hogy az intézményt a látogatók számára is megnyitnák. Hivatalos körök szerint a múzeum megnyitásával a vérzivataros évek után Bagdad újabb mérföldkőhöz érkezett a stabilitáshoz való lassú visszatérés útján.
Az iraki turisztikai és archeológiai ügyekért felelős hivatal médiaigazgatója elmondta: a múzeumban külön termet szenteltek azoknak a műkincseknek, amelyeket elhurcoltak, de később visszajuttattak vagy megtaláltak. A szakember a civilizáció ellenségének nevezte a fosztogatókat. "Véget vetettünk az erőszak és a közöny hullámának, és megkezdtük az újjáépítés folyamatát" - mondta beszédében Núri al-Máliki miniszterelnök.
A múzeumot - amely egykor a világ legnagyobb kőkorszaki, bibliai kori és iszlám fénykorából származó darabok gyűjteményét tudhatta magáénak - szinte teljesen kifosztották a Szaddám Huszein vezette rezsim bukása után. Akkoriban az amerikai csapatokat kemény bírálatok érték, amiért nem védték meg az intézmény gyűjteményeit, ám később az is kiderült, hogy nagyon sok tudósítás túlozta el a fosztogatások valós mértékét.
Az UNESCO szerint mindmáig mintegy 7000 műtárgy - köztük 40-50 történelmi fontosságú darab - hiányzik a korábbi gyűjteményből. Más beszámolók szerint az amerikai invázió után 15 ezer műtárgy tűnt el, és csak 6 ezer került elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.