Megtalálták az 1917-ben megtorpedózott Danton roncsait
2009. február 20. 10:21 MTI
Megtalálta az 1917-ben a Földközi-tengeren egy német tengeralattjáró által elsüllyesztett francia páncélos hajó, a Danton roncsait egy holland geotechnikai vállalat; a hajóroncs igen jó állapotban konzerválódott.
Korábban
"Gyakran bukkanunk hajóroncsokra, de a mostani felfedezés látványos, mindenekelőtt a hajó rendkívül ép állapota miatt" - mondta el telefonon Rob Luijnenburg, a Fugro regionális igazgatója. Hozzátette, a felfedezés a véletlen műve volt. A Dantont 2008 elején találta meg Szardínia déli partjainál a cég, amely egy Olaszországot Algériával összekötő gázvezeték építéséhez végzett tanulmányt. A felfedezésről csak csütörtökön számoltak be a nagyközönségnek, miután hivatalosan is azonosították a hadihajót. Videó a felfedezésről
A Danton több mint 1000 méter mélyen fekszik a tengerfenéken, toronyágyúi sértetlenek. A hajóroncs rejti ma is a támadás idején rajta tartózkodó mintegy 1000 tengerész közül 296-nak a maradványait. A hajót az első világháború idején, 1917. március 19-én torpedózta meg egy U-64 német tengeralattjáró. Luijnenburg szerint kevéssé valószínű, hogy kiemelik a roncsot, mert nagyon mélyen fekszik. "Egyetlen búvár sem érheti el, csupán robotok. Nem reális a kiemelés" - mondta. "Nem hiszem, hogy a holttesteket ki lehetne emelni, de erről a francia hatóságoknak kell dönteniük" - tette hozzá. A legénység többi tagját a Dantont kísérő hajóknak sikerült kimenteniük.
Az igazgató elmondta: a hajóroncs miatt a leendő gázvezeték útvonalára mintegy száz méteres kitérőt kell tervezni. Ez lesz a világ legmélyebben - a tengerszint alatt több mint 2800 méter mélyen - fekvő gázvezetéke.
A Danton, amely közel 150 méter hosszú és 19 ezer tonnás, Toulon kikötőjéből hajózott ki, hogy Korfunál csatlakozzon a francia flotta más hajóihoz. A bretagne-i Brest hajógyárában építették, 1910-ben bocsátották vízre. Az 1. számú Földközi-tengeri Flotta hajója volt. Ez a páncélos hajó volt az 1909-10 között épített, Danton osztályú, hat hajót magában foglaló széria első darabja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap