Perre mennek a Citadella miatt
2009. január 23. 11:21
A Népszava 2009. január 16-i számában "Nem műemlék a Citadella?" címmel jelent meg írás, amely az építmény műemléki védettségét kérdőjelezte meg azt állítva, hogy sehol nem található az a hivatalos jegyzék, amely a fenti műemléki védelmet hitelt érdemlően igazolná, sőt a cikk az irat megszületését is kétségbe vonta. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) most jogi lépéseket tervez a lappal szemben.
A KÖH szerint a "valótlan információt sajnálatos módon az írott és elektronikus sajtó egy része ellenőrzés nélkül átvette". A szervezet még aznap közleményt adott ki, amelyben részletesen ismertette a Citadella műemléki védettségét igazoló tényeket, körülményeket. A közlemény megjelenése óta eltelt időszakban a Népszava érintett újságírójával a KÖH munkatársai többször személyesen, telefonon egyeztetettek, elétárták a fenti műemléki védettséget igazoló okiratok másolatát, végül a KÖH hatósági és jogi igazgatója írásban részletesen tájékoztatta a pontos jogi helyzetről.
"A napilap munkatársa tehát meggyőződhetett arról, hogy a Citadella műemléki védettsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen azt a jogalkotó 1951-ben, 1953-ban, 1955-ben, 1960-ban, 1967-ben, 1997-ben és 2001-ben, utóbbi két esetben egyenesen törvény kifejezett rendelkezésével erősítette meg, továbbá a fenti tényt a Legfelsőbb Bíróság 2003-ban elvi éllel is rögzítette". A Citadella egyébként műemlék jelentőségű területi-, régészeti, és UNESCO világörökségi védelem alatt is áll.
"A fentiek ellenére a Népszava 2009. január 22-i lapszámában "Citadella: műemlék vagy sem?" címmel újfent valótlanságok láttak napvilágot az újságíró tollából. Különösen sérelmes, hogy a cikk szerzője a rendelkezésére bocsátott írott anyagot figyelmen kívül hagyta, és a Citadella védettségével kapcsolatos jogi helyzet minden részletre kiterjedő elemzésének megjelentetése helyett olyan kijelentéseket tulajdonított a jogi igazgatónak, amelyek amellett, hogy valótlanok, nem is hangzottak el. Tekintettel a fentiekre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a Népszava szerkesztőségével szemben megteszi a szükséges jogi lépéseket" - olvasható a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap