Mégsem kap emléktáblát Gustáv Husák
2008. december 17. 13:03 MTI
Mégsem kap az idén emléktáblát szülőhelyén, Pozsonyhidegkúton (Dúbravka) Gustáv Husák, a szocialista Csehszlovákia utolsó köztársasági elnöke. Az emléktábla december második felére tervezett felavatását a helyi lakosság, valamint több civil szervezet tiltakozására elhalasztották - közölte kedden Lucia Balajová, a helyi önkormányzat szóvivője.
Korábban
Az emléktábla további sorsáról egyelőre nincs döntés. A Husákot ábrázoló domborművet az önkormányzati hivatal épületén szerették volna elhelyezni, miután a volt politikus szülőháza már nem áll. Az önkormányzat december 9-én határozott arról is, hogy a helyi temetőben gondozni fogják az egykori kommunista politikus sírját.
A kommunista párttól érkezett indítványt a testületből csak ketten ellenezték, egy kereszténydemokrata és egy liberális képviselő. "Felméréseink szerint a helyi lakosság számára Husák a kommunista normalizálás jelképe" - hangsúlyozta Jelena Hudcovská kereszténydemokrata képviselő.
"Támogattuk a javaslatot, mert Pozsonyhidegkútnak nincs olyan sok kiemelkedő személyisége. Husáknak érdemei vannak abban, hogy a régi Pozsonyhidegkút eredeti állapotában megmaradt" - mondta a Sme című napilapnak Peter Hanulík, a kormányzó Smer párt képviselője. Az önkormányzat szerint Husáknak érdemei vannak az önálló szlovák egyházmegye létrejöttében, s állítólag megmentette a pozsonyhidegkúti templom oltárát is.
A terv nyilvánosságra hozatala azonban felzúdulást keltett a helyi lakosság körében, s több civil szervezet tiltakozó petíciót juttatott el az önkormányzathoz. Tiltakoztak a Pozsonyhidegkúton működő nem kommunista pártok is. "Az önkormányzat ennek alapján úgy döntött, hogy egyelőre elhalasztja az emléktábla elhelyezését. Az ügyről még tárgyalni fognak" - állítja Balajová.
Gustáv Husák (1913-1991) Csehszlovákia egyetlen szlovák nemzetiségű államfője volt. Politikai életműve továbbra is éles viták tárgya, különösen Szlovákiában. Míg Csehországban többnyire negatívan ítélik meg szerepvállalásait, Szlovákiában árnyaltabb a kép, s az utóbbi időben inkább a pozitív értékelések kerülnek előtérbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap