Emléktáblát kap Csehszlovákia szlovák elnöke
2008. december 13. 14:01 MTI
Emléktáblát kap szülőhelyén, Pozsonyhidegkúton (Dúbravka) Gustáv Husák, a szocialista Csehszlovákia utolsó köztársasági elnöke - döntött a helyi képviselői testület. A Husák arcképét is tartalmazó táblát az önkormányzati hivatal épületén helyezik majd el, miután Husák szülőháza már nem áll. Határoztak arról is, hogy gondozni fogják az egykori kommunista politikusnak a helyi temetőben lévő sírját.
A kommunista párttól érkezett javaslatot a testületből csak ketten ellenezték, egy kereszténydemokrata és egy liberális képviselő. "Felméréseink szerint a helyi lakosság számára Husák a kommunista normalizáció jelképe" - hangsúlyozta Jelena Hudcovská, kereszténydemokrata képviselő. "Támogattuk a javaslatot, mert Pozsonyhidegkútnak nincs olyan sok kiemelkedő személyisége. Husáknak érdemei vannak abban, hogy a régi Pozsonyhidegkút megőrződött" - mondta a Sme című napilapnak Peter Hanulík, a kormányzó Smer képviselője. Az önkormányzat szerint Husáknak érdemei vannak az önálló szlovák egyházmegye létrejöttében, s állítólag megmentette a pozsonyhidegkúti templom oltárát is.
A domborműves emléktáblát Peter Sulík, szobrász készítette. "Részemről ebben nincs semmi politika. Minden megrendelés, megrendelés. II. János Pál pápa arcképét is elkészítettem" - nyilatkozta a művész.
Gustáv Husák (1913-1991) Csehszlovákia egyetlen szlovák nemzetiségű államfője volt. Politikai életműve továbbra is éles viták tárgya, különösen Szlovákiában. Míg Csehországban többnyire negatívan ítélik meg szerepvállalásait, Szlovákiában árnyaltabb a kép, s az utóbbi időben inkább a pozitív értékelések kerülnek előtérbe.
A jogász végzettségű Husák a II. világháború előtt kapcsolódott be a csehszlovákiai kommunista mozgalomba, és szerepe volt a szlovák ellenállásban is, bár ezt erősen vitatják. A háború után magas politikai tisztségeket töltött be Szlovákiában, s egyike azoknak, aki a legfőbb felelősséget viselik a szlovákiai magyarok korabeli meghurcoltatásáért. Az 50-es évek elején koholt perben "szlovák burzsoá nacionalizmussal" vádolták meg, és bebörtönözték. A 60-as években szabadult, s fokozatosan visszatért a közéletbe.
Az 1968-as prágai tavasz idején először támogatta a reformokat, majd a Varsói Szerződés erőinek augusztusi bevonulása után a megszálló szovjetek oldalára állt. 1968 októberében - amikor a prágai parlament elfogadta a Csehszlovákiát szövetségi állammá átalakító törvényt - Husák volt az, aki mindenféle előzetes jóváhagyás nélkül a kisebbségek számára kedvezőtlenül módosította a jogállásukat szabályozó törvénytervezetet. 1969-ben a csehszlovák kommunista párt főtitkárává, majd a 70-es évek közepén Csehszlovákia elnökévé választották. Hatalmát az 1989 novemberi bársonyos forradalom döntötte meg, s rá két évvel súlyos betegen meghalt.
A személyiségéről folytatott vitákat jól érzékelteti, hogy temetésén az akkori kereszténydemokrata szlovák kormányfő, az egykori ellenzéki személyiség Ján Carnogursky is részt vett, azzal az indoklással, hogy hibái ellenére is a szlovák történelem jelentős alakjáról van szó.
Idén nyáron Robert Fico kormányfő volt az, aki ismét előtérbe hozta a témát. Fico a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján mondott beszédében magasan kiemelte, hogy Husáknak fontos szerepet játszott a partizánakciók megszervezésében. Történészek szerint azonban ez nem felel meg a valóságnak. "Gustáv Husák kétségtelenül nagyon intelligens és ambiciózus politikus volt. Ugyanakkor kemény kommunista, aki politikája érvényesítésekor semmire és senkire sem volt tekintettel" - állítja Milan Zemko történész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap