Újra működőképes Einstein távcsöve
2008. szeptember 25. 09:23 MTI
Albert Einstein rég elveszettnek hitt távcsövén keresztül kutathatják a csillagos égbolt rejtelmeit a jeruzsálemi Héber Egyetem diákjai és látogatói - a szerkezetet ma mutatják be az érdeklődőknek.
A legendás fizikus, akit 1921-ben tüntettek ki Nobel-díjjal a fotoelektromos jelenségek felfedezéséért, egy évvel 1955-ben bekövetkezett halála előtt kapta a távcsövet. A teleszkóp barátja, Zvi Gizeri ajándéka volt, aki a feltételezések szerint maga készítette a szerkezetet.
Albert Einstein, aki a Héber Egyetem társalapítója volt, végrendeletében jegyzeteit az intézményre hagyta. Az egyetemen sokan tudni vélték, hogy a távcső is szerepelt a hagyatékban, ám hosszú évtizedekig senki és semmit nem tudott a teleszkóp hollétéről.
Az elveszettnek hitt távcsőre ugyan még az 1990-es években rábukkant a raktárban a Héber Egyetem egyik informatikusa, ám nem ismerte fel a lelet jelentőségét. Végül 2004-ben Esel Ofir biológus jött rá, hogy Albert Einsteiné volt a raktárban hányódó távcső. Az eszköz, amelyet három éves munkával, s 10 ezer dolláros (1,6 millió forintos) ráfordítással rendbe hozták, most ismét teljesen működőképes.
A teleszkóp az egyetem ifjúsági központjába kerül azzal a szándékkal, hogy az odalátogató iskolásokban felkeltsék a tudomány iránti érdeklődést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.