Feltárják a britanniai római légiók raktárházát
2008. június 20. 09:13
Caerleon római erődítmény raktárát tárják fel brit régészek Newport közelében. A létesítményt a környék geofizikai vizsgálata során fedezték fel.
Korábban
Az idén mindenekelőtt széles kutatóárkot ásnak az egykori erőd délnyugati csücskében lévő építmény mentén, amely a feltételezések szerint az itt állomásozó légiók raktárháza lehetett - olvasható a BBC hírei között, valamint a NewsWales című holnapon.
Caerleon a legfontosabb római kori régészeti helyszínek közé tartozik Nagy-Britanniában, ez volt ugyanis a három állandó római helyőrség egyike a szigetországban, s itt állomásozott Augustus császár második légiója. I.sz. 74-re aztán Caerleon a Wales területére vezényelt római légiók legfőbb adminisztratív központjává vált. A régészeti lelőhelyen fürdőház, valamint 6000 néző befogadására alkalmas amfiteátrum állt.
A másik két helyőrség a mai Chester és York területén található, ám a régészeti ásatások itt nehézségekbe ütköznek, ily módon Caerleon feltárását a brit archeológusok egyedülálló lehetőségnek tartják. Reményeik szerint az ásatások sok mindent elárulnak nemcsak a római légiók ellátásáról, a tárolás módszereiről, amelyekről alig-alig rendelkeznek a régészek információval, hanem az erőd történetéről, valamint a római kori Britanniáról.
A feltárások alatt - a tervek szerint - az érdeklődők naponta kétszer virtuálisan körbejárhatják az ásatások helyszínét, s a régészek rendszeresen bemutatják az előkerülő leleteket.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap